Meglepő fordulatok történtek a Szatmár megyei kettős gyilkosság ügyében


-A A+

Az ügyészek csütörtökön elrendelték egy 42 éves, visszaeső bűnöző 24 órás őrizetbe vételét, aki alaposan gyanúsítható a december 10-én, a Szatmár megyei Felsőberekszón történt kettős gyilkosság elkövetésével. Az elsőként gyanúba keveredett, paplanokkal házaló férfiakat elengedték – ők egyébként, mint kiderült, nem is magyarországiak, de ezt az ügyészség nem gondolta annyira fontosnak ezt a tényt, hogy hivatalosan is a közvélemény tudomására hozza.

Csütörtökön a Szatmár megyei törvényszéki ügyészség elrendelte a 42 éves, felsőberekszói illetőségű P. Marin 24 órás őrizetbe vételét, aki alaposan gyanúsítható a december 10-én történt brutális kettős gyilkosság elkövetésével. Az ügyben a nyomozás folytatódik, ugyanakkor megkezdődött a gyanúsított kihallgatása is. A férfi visszaeső bűnöző: 2015-ben gyilkossági kísérlet miatt 6 év börtönbüntetésre ítélték, miután kegyetlenül összeverte feleségét, alig három év múltán, tavaly májusban azonban „miniamnesztiával” szabadult.

Szabadlábra helyezését követően Franciaországba ment dolgozni, ahol kapcsolatba került falubelijével, az 53 éves áldozat fiával, majd nemrég visszatért Felsőberekszóra. A nyomozóhatóság feltételezése szerint rablási céllal hatolt be az áldozat házába, akit meglepetésszerűen ért a támadás, ugyanis testén nem találtak védekezésre utaló nyomokat. Az asszonyt egy henger alakú tárggyal agyonverte.

Szerencsétlen véletlen folytán épp ekkor lépett be a házba a második, 65 éves áldozat, a meggyilkolt nő szomszédasszonya és jó barátnője, aki a paplanárusoktól vásárolt portékát akarta megmutatni, a gyanúsított pedig őt is megölte, a holttesteket a paplannal letakarta, a ház ajtaját kulcsra zárta és elmenekült.

A holttestek felfedezését követően a gyanú két, paplanokkal házaló férfira terelődött, akik a gyilkosság időpontjában jártak a faluban – s akik az elsődleges információk szerint Magyarországról, Debrecen környékéről érkeztek. Ugyanis ők ezt állították magukról, hogy portékájuk kelendőbb legyen, ezt az információt osztották meg a hazai és nemzetközi hírcsatornákkal és –ügynökségekkel a helybéliek, illetve a község polgármestere is.

S bár előállításukkor az ügyészek számára rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy ez az információ nem felel meg a valóságnak, hiszen két romániai állampolgárságú, szatmárnémeti férfiről van szó, nem siettek hivatalos közleményben tájékoztatni a közvéleményt. A paplanárusokra egyébként azért terelődött a gyanú, mert az áldozatok egyik szomszédja elmondta a rendőrségnek, hogy egy autó feltűnően hosszasan időzött a tetthely–ház előtt, s fel is jegyezte a rendszámot, amelynek alapján a Felsőberekszótól pár kilométerre lévő  Szelestyehután fel is tartóztatta a rendőrség egyik járőregysége a gépkocsit.

 „Információink szerint éppen a két roma származású férfi jelezte az egyik áldozat férjének, hogy a nők nem nyitják ki a ház bejárati ajtaját. S bár továbbra is fő gyanúsítottakként tartjuk számon őket, a többszöri kihallgatásokat követően és bizonyítékok hiányában szabadon engedtük őket. A kihallgatások és a nyomozás több szálon is folytatódik, pillanatnyilag még senkit nem helyeztünk vád alá” — nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek az egyik ügyész a paplanárusok elengedését követően, de még ekkor sem szögezte le, hogy a férfiak szatmáriak.

„Rosszkor voltunk rossz helyen”

Elengedésüket követően egyébként a 39 és 59 éves házaló a presasm.ro portál számára részletesen elmesélte a történteket. Mint elmondták, a 65 éves nő több paplant is megvásárolt tőlük, egyet azonban meg akart mutatni a barátnőjének, s be is lépett a házába, ekkor látták utoljára.

„Mi nem mentünk be abba a házba, az autó mellett vártunk vagy 20 percet, hogy jöjjön már ki az asszony, de amikor csak nem jött, odamentem a férjéhez, hogy mi mennénk tovább, s vagy visszahozza a paplant amit a felesége bevitt megmutatni, vagy kifizeti az árát. Ment is a férj, de be volt zárva a házajtó és hiába kopogott. Aztán vártunk még, közben jött egy nő meg egy férfi is, valami rokonok, azok is próbálkoztak bemenni a házba, de nem tudtak, végül a férj ideadta nekünk a paplan árát, mi meg továbbindultunk. Aztán Szelestyehután megállítottak a rendőrök meg a maszkosok, visszavittek Felsőberekszóra, onnan meg be Szatmárra. Egész éjjel kihallgattak, aztán csak elengedtek, mert mi nem csináltunk semmit, be nem tettük a lábunkat abba a házba. Rosszkor voltunk rossz helyen” – magyarázta egyikük.

Ezek után a rendőrség szerdán nyomkereső kutyával járta végig Felsőberekszót, a kutya pedig P. Marin házánál jelzett, sőt a férfi ruháin vérnyomokat is találtak, amelyek állítása szerint egy állat levágásakor kerülhettek oda – hogy valóban állati vagy inkább emberi s az áldozatoktól származó vérnyomokról van-e szó, azt a laboratóriumi vizsgálatok állapítják majd meg.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X