Tizenegy határsértőt találtak egy teherautóban Nagylaknál


-A A+

Öt felnőttből és hat kiskorúból álló illegális bevándorlócsoportot fedeztek fel a román határrendészek a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőn, egy bolgár kamionban megbújva.

Az iraki, iráni és eritreai menekültekből álló társaságot még hétfőn reggel fedezték fel egy autóalkatrészeket szállító teherautóban, az áru közt megbújva, de az aradi határrendészet csak kedden adott ki közleményt az esetről.

A gépjármű célállomása Szlovákia lett volna a fuvarlevél szerint, az érvényes papírok nélkül utazó határsértők célja pedig az volt, hogy a 45 éves bolgár sofőr átvigye őket a schengeni határon, aztán majd Nyugat-Európa valamelyik országába jussanak el.

A felnőttek életkora 21 és 44, a kiskorúak életkora 15 és 17 év között váltakozott. Tiltott határátlépés kísérletének vádjával indítottak eljárást ellenük, a gépjárművezetőt pedig embercsempészettel gyanúsítják.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X