„Varrógépes” csalót értek tetten a háromszéki rendőrök


-A A+

Egy „varrógépes” csaló nagy összeggel akart átverni egy háromszéki nőt, aki a hatóságok segítségét kérte így tetten érték, amikor át akarta verni áldozatát. A Kovászna megyei rendőrség pénteki tájékoztatása szerint egy 21 éves előpataki asszony október 1-jén kért segítséget a nyomozóktól, mivel sejtése szerint „Singer” vagy „varrógépes” csalók áldozatává vált. Sejtése beigazolódott, de ezúttal a csalók kerültek kelepcébe. 

Mint az áldozat elmesélte, szeptemberben látott egy utcai hirdetést, miszerint németországi gyűjtő régi varrógépeket vásárolna, amelyekért csábítónak tűnő 70 ezer eurót kínál. Mivel az előpataki asszony birtokában éppen volt egy régi varrógép, felhívta a hirdetésen szereplő telefonszámot, de nem válaszoltak rá. Október 1-jén azonban visszahívta egy férfi, aki egy neves németországi múzeum igazgatójaként mutatkozott be, és 70 000 eurót kínált a nő birtokában lévő varrógépért. A férfi megkérdezte, hogy rendelkezik-e eredetiséget igazoló iratokkal. Mivel az előpataki fiatalasszonynak nem volt ilyen, a csaló azt mondta, ebben is tud segíteni, csak hívjon fel egy általa megadott telefonszámot.

A fiatal nő tárcsázott és beszélgetőpartnere azt mondta, 10 ezer euróért cserébe beszerzi a szükséges eredetiséget igazoló papírokat, amely így is megéri, hiszen ezek birtokában 70 ezer euróért tudja eladni a varrógépet. Némi alkudozást követően megállapodtak abban, hogy 4500 euróért átadja a kért dokumentumot, és megegyeztek, hogy október 2-án találkoznak a Hargita megyei Székelykeresztúron.

Gyanús lett a csábító ajánlat

Az előpataki nőnek gyanús lett a túlzottan is csábító ajánlat, és a rendőrség segítségét kérte. Ott felvilágosították, hogy országos szinten elterjedt a „Singer" vagy "varrógépes" módszer, amely révén csalók óriási összegekkel verik át áldozataikat. Ennek lényege, hogy rengeteg pénzt ígérnek egy régi varrógépért, de mivel legtöbb esetben ezeknek már nincsenek meg az irataik, a csaló felajánlja, hogy ismer egy másik személyt, aki néhány ezer euróért cserében be tudja szerezni a kért dokumentumot. A probléma az, ha az áldozat a nagy nyereség reményében kifizeti a kért összeget, ám amikor újra megpróbálja felvenni a kapcsolatot a titokzatos „gyűjtővel”, az már nem lesz elérhető, így az illető marad a kárral.

Az előpataki asszony feljelentése nyomán a háromszéki és Hargita megyei rendőrök megszervezték a tettenérést. Az áldozat Székelykeresztúron találkozott egy 32 éves férfival, akivel egyezkedtek majd 10 ezer lejért és egy aranyláncért cserébe átnyújtotta az ígért dokumentumot. Ekkor csaptak le rá a rendőrök. Ugyanakkor őrizetbe vettek egy másik, 42 éves férfit is, akinek autójában a „varrógépes” csaláshoz használt bizonyítékokat találtak. A Kovászna megyei törvényszéki  ügyészség tájékoztatása szerint a sepsiszentgyörgyi törvényszék október 3-án elrendelte S. Nicolae Florin 60 napos előzetes fogvatartásba helyezését és csalási kísérlet vádjával, bűnvádi eljárást indítottak ellene.

A háromszéki rendőrség korábban felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne dőljenek be ennek a csalásnak, de ha valaki csalás áldozata lesz, a lehető legrövidebb időn belül jelentkezzen a rendőrségen. Rámutattak, hogy a hatóságok számára nehéz fogást találni egy varrógépvásárlási hirdetésen, ezért is maradt fenn évtizedeken át ez az átverés.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X