Három embert megölt egy Facebook-közvetítés kedvéért: letartóztatták a sofőrt


-A A+

Előzetes letartóztatásba került hétfőn azt a 39 éves férfi, aki három halálos áldozattal járó balesetet okozott vasárnap Tulcea megyében. A tragédiát élőben közvetítette Facebookon a hátsó ülésen utazó barátja.

A Luncaviţa községből származó Marcel Radut gondatlanságból elkövetett emberölés és ittas vezetés gyanújával tartóztatták le. A férfiről annyit lehet tudni, hogy külföldön dolgozik, és amikor hazajön Romániába, véget nem érő mulatságokra költi el a keresetét, és kérkedik a pénzével.

Vasárnap a férfi két barátjával ivott, akiket később egy autókázásra invitált a BMW M6-os gépkocsijába. Marcel Radu feltehetően a sportkocsi képességeivel akart hencegni a járműben ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas a közösségi oldalon élőben közvetítette az ámokfutást, amelyre az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt.

A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó gépkocsi Văcăreniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy hároméves gyereket, és súlyosan megsebesítette annak 33 éves - hetedik hónapban lévő - állapotos anyját is.

A terhes nőt - a dunai komp igénybevételével - csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük. A balesetet okozó sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

A kormány éppen hétfői ülésén rendelettel megduplázta az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok dacára egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X