Rühös lett a börtönben egy volt rendőr, beperelte régi főnökeit


-A A+

12 ezer lejes kártérítést kaphat az államtól egy kiskorúakkal kereskedő bűnbandában dolgozó volt Temes megyei rendőr, miután rühös lett az előzetes letartóztatás alatt. A Temes megyei bíróság döntése nem jogerős.

A Mediafax hírügynökség szerint Ovidiu Gîțan azután tett panaszt a Temes megyei rendőrség zárkájában uralkodó körülményekre, hogy 2018-ban két év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy emberkereskedelmi ügyben, miután beismerte tetteit. Az elítélt maga is a Temes megyei rendőrség alkalmazottja volt, és a nyomozók szerint Paul Mânzu 2015-ben felszámolt, kiskorúak szexuális kizsákmányolásával foglalkozó bűnbandájának dolgozott, a feladata a lányok becserkészése volt, többnyire Facebookon.

Ovidiu Gîțan beperelte a Temes megyei rendőrséget és a Román Rendőr-főfelügyelőséget, 15 ezer lejes erkölcsi kártérítést követelve az előzetes letartóztatása alatt tapasztalt körülmények miatt. Mint panaszában írta, a letartóztatottakat 12 négyzetméteres cellába zárták, néha hármasával, és sem a zuhanyzó, sem a törökvécé, sem az ágynemű nem felelt meg a higiéniai előírásoknak. Az undorító látvány és elviselhetetlen szag mellett a volt rendőr allergiás tünetekre panaszkodott, mint írta, rühfertőzéssel diagnosztizálták.

A Temes megyei bíróság 12 ezer lejes kártérítést hagyott jóvá az elítélt rendőr számára a bebörtönzéssel járó kellemetlenségek elkerülhetetlen mértékén túllépő lelki és fizikai szenvedés, és azok következményei miatt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X