Elfogták az uzoni gyújtogatót


-A A+

A háromszéki rendőröknek sikerült azonosítani azt a 17 éves uzoni fiút, aki az elmúlt napokban, éjszakánként a település különböző helyszínein gyújtogatott, ezzel riadalmat okozott a közösségben. 

Nicoleta-Tolvaj Marin a Kovászna megyei rendőrség szóvivője szerint a helybéli kiskorú fiú „hobbiból” gyújtogatott. Hozzátette: bár az általa okozott kár legtöbb esetben nem volt jelentős, de tettei veszélyt jelentettek, ezért a rendőrség rongálás vádjával bűnvádi eljárást indított ellene.

Mint arról beszámoltunk, a háromszéki nagyközség lakóit aggodalommal töltötte el,  az elmúlt napok gyújtogatás sorozata, hiszen május 17 és 24-e között, 6 gyanús tűzeset keletkezett a faluban. Először Uzon tömbháznegyedében az egyik lakó tűzifája gyulladt meg, majd az iskolánál szintén a farakás. Ezután egy szeméttároló következett, majd az iskola udvarán egy használaton kívül levő gépkocsit gyújtottak fel, amely teljesen kiégett, végül az egyik tömbház szárítójában csaptak fel a lángok, egy ott tárolt kerékpár égett el. 

Ráduly István polgármester szerint az első tűzeseteket még véletlennek vagy gyerekcsínynek gondolták, de amikor éjszakánként újabb és újabb tüzek történtek, felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja, ezért az elöljáró ismeretlen tettes ellen tett bűnvádi feljelentést a rendőrségen, illetve a térfigyelő kamerák felvételeit átadták a nyomozóknak, abban bízva, hogy sikerül beazonosítani az elkövetőt.

A polgármester is arra gyanakodott, hogy helybéli lehet az elkövető, és kifejtette: nem szeretné, hogy bárki azt gondolja, megiszik egy-két pohár pálinkát, és nyugodtan gyújtogathat Uzonban. Sejtését beigazolta a rendőrségi nyomozás eredménye is, hiszen sikerült azonosítani az elkövetőt egy 17 éves, uzoni fiú személyében, aki saját bevallása szerint „hobbiból” gyújtogatott, tettéért viszont törvény előtt kell felelnie.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X