Kilencen kerültek kórházba a Szatmár megyei baleset után


-A A+

Kilenc személy, köztük négy gyermek került kórházba hétfő hajnalban egy közúti baleset nyomán, amely Szatmár megyében, Halmi és Túrterebes között történt az 1C jelzésű úton.

A Szatmárimegyei katasztrófavédelmet éjfél után 20 perccel riasztották, mert súlyos közlekedési baleset történt Halmi és Túrterebes között, az 1C országút és a 109 L megyei út kereszteződésében, ahol egy szilágysági, Volkswagen típusú mikrobusz és egy Audi személygépkocsi ütközött.

Mikor kiderült, hogy az ütközésben 9 személy (négy gyermek és öt felnőtt) érintett, a hatóságok vörös kódot léptettek életbe — a helyszínre a hat rohammentő mellett műszakimentő-egység és oltóautó is kiérkezett. Csodával határos módon az utasok csak kisebb zúzódásokat szenvedtek, valamennyiüket a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították alapos orvosi kivizsgálásra, ahol kiderült, hogy egy 20 és egy 39 éves szilágysági nő igényel további ellátást, de az ő sérüléseik sem súlyosak.

A baleset okozója a mikrobusz 34 éves, zilahi sofőrje volt, aki a megyei, azaz alsóbb rangú úton haladva a kereszteződésben nem állt meg a Stop-táblánál, hanem körültekintés nélkül kanyarodott ki az országútra – egyenesen neki az ott szabályosan haladó Audinak, amelyet egy 22 éves, halmi illetőségű fiatalember vezetett. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés okozása vádjával indított eljárást az ügyben.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X