Riasztó részletek derültek ki a négy ember halálát okozó balesetről


-A A+

Ittas vezetésért februárban bevonta a jogosítványát a rendőrség annak a sofőrnek, aki négy ember halálával járó balesetet okozott hétfő este egy Buzău megyei vasúti átjárón – tudta meg a román sajtó.

Mint korábban írtuk, a férfi egy menetrendszerűen közlekedő kisbuszt vezetett, és Németországból hazatérő vendégmunkásokat szállított. A sofőr figyelmen kívül hagyta a Bîlhacu település közelében levő vasúti átjáró leeresztett sorompóját, a fény- és hangjelzést, és összeütközött az érkező vonattal.

Rendőrségi források szerint a férfinek nincs érvényes jogosítványa, mert februárban bevonták a hatóságok ittas vezetés miatt. A sofőr ellen eljárás is indult, de a törvény lehetővé tette, hogy amíg jogerős ítélet nem születik az ügyében, a jogosítvány helyettesítő igazolás birtokában továbbra is kormányhoz ülhessen.

A balesetben három személy, két férfi és egy nő a helyszínen meghalt, holttestüket a tűzoltóknak kellett kivágniuk a kisbusz roncsai közül. A negyedik személy, egy 24 éves nő kedd reggel halt meg a Buzău Megyei Kórház intenzív osztályán.

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit, de a kisbusz kihallgatott utasai szerint a felelősség egyértelműen a sofőrt terheli a tragédiáért. A férfi ugyanis nem az utat figyelte, hanem a telefonját, és gyakorlatilag a könyökével vezetett, amikor a szerencsétlenség megtörtént. A sofőr szintén megsérült a balesetben, jelenleg kórházban van, állapota válságos.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X