Nőknek öltözött férfiak rabolták ki „adósukat” egy aradi plázában


-A A+

Három nőnek öltözött fiatal férfi támadta meg vasárnap éjjel egy aradi bevásárlóközpont garázsában az „adósukat”. Egy sokkolóval bénították meg, és – mindösszesen – 150 lejt zsákmányoltak tőle.

A rendőrséget hétfőn értesítették a Galleria Mall bevásárlóközpont biztonsági őrei, akik a térfigyelő-kamera felvételeinek visszanézésekor látták a történteket: amint három nő kirabolt egy földön fekvő férfit, miközben sokkolóval többször is megbénították.

A rendőrök utólag azonosították az áldozatot egy 43 éves aradi férfi személyében, és rövidesen a tetteseket is elkapták: három 19 és 22 év közötti fiatalembert, akik nőnek álcázták magukat a bűncselekmény elkövetésekor. A rendőröknek azt mondták, hogy azért vitték el az áldozat pénztárcáját, mert „nem fizetett nekik bizonyos szolgálatokért” – írják az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A tetteseket őrizetbe vették, és rablótámadás vádjával javasolták előzetes letartóztatásba helyezésüket.

A városszéli pláza ideális helyszín kétes ügyletek lebonyolítására, hiszen közel két éve „kísértetházként” emlegetik a jobb sorsra érdemes, de a kereskedők által elhagyott bevásárlóközpontot, amelyet egy-két közintézmény kirendeltsége révén „lélegeztető gépen tartanak”, a közelében pedig „éjszakai pillangók” teljesítenek szolgálatot.

Tekintse meg a rendőrség által közreadott felvételt:

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X