FRISSÍTVE – Részletek derültek a két halálos áldozattal járó balesetről


-A A+

Két személy életét vesztette kedd reggel egy Bihar megyében történt autóbalesetben. Ketten megsérültek, egyikük egy gyerek – írja a bihon.ro. FRISSÍTÉS: Megszólalt a rendőrség.

Az autóbaleset a DN19-es jelzésű úton történt, Bihardiószeg Szatmárnémeti felőli kijáratánál, ahol egy autó ütközött eddig ismeretlen körülmények között egy haszongépjárművel. A személygépkocsiban négyen utaztak, három felnőtt egy gyerek.

Az autó sofőrje, egy nő és egyik felnőtt utas a helyszínen életét vesztette a nagy erejű ütközésben. A harmadik felnőtt utas súlyosan, a kiskorú könnyebben megsérült. A helyszínre két SMURD-egység és két mentőautó érkezett. A forgalom áll az érintett országúton.

FRISSÍTÉS: Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott a személygépkocsi vezetője, és a nedves, csúszós úton egy jobbkanyarban átcsúszott a másik sávba, és frontálisan ütközött a haszongépjárművel – tájékoztatott a Bihar megyei rendőrség.

A baleset sérültjei és halálos áldozatai mind Bihar megyeiek. A 39 éves nő, és a 35 éves férfi, a baleset halt áldozata érsemjéni volt, utasaik érkenéziek (a 26 éves férfi és a 15 éves fiú súlyos sérülésekkel került kórházba). A haszongépjárművet egy 58 éves nagyváradi férfi vezette.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X