A Kolozsvári CFR-é lett a Szuperkupa

A Kolozsvári CFR nyerte meg a román labdarúgó 2018-2019-es idény első mérkőzését: a vasutasok a Szuperkupa döntőjében 1-0-ra diadalmaskodtak a 26 ezer néző támogatását élvező CSU Craiova ellen.

A találkozó egyetlen gólját Emmanuel Culio szerezte, aki a 78. percben értékesítette az Omrani által kiharcolt büntetőt.

A mérkőzés elején a CFR akarata érvényesült, Sebastian Mailat több alkalommal is zavart tudott okozni a baloldalon, ám a 20 perc környékén a hazaiak, elsősorban a zsebcsatár Mitriță vezérletével veszélyesebb támadásokat vezettek Arlauskis kapujára.

A második félidőben, elsősorban Omrani beállása után a CFR egyre jobban átvette az irányítást, a francia előbb „besárgította” direkt ellenfelét, Răzvan Popát, majd a következő támadásnál úgy hagyta faképnél az oltyán védőt, hogy az csak szabálytalanul tudta megállítani. A büntetőt Culio Pigliacelli kapujának közepébe bombázta és ezzel a CFR megszerezte a vezetést.

Edward Iordănescu csapata ezután rutinosan megőrizte vezetését és a CFR pedig elhódította fennállása 11 trófeáját.

Kolozsvári CFR–U Craiova 1-0
Gólszerző: Culio 78 perc büntetőből
Stadion: „Ion Oblemenco”, nézők: 25.852.
Kolozsvári CFR: Arlauskis – Peteleu (46 Manea), Vinicius, A. Mureşan, Camora – Hoban, Djokovic, Culio – Mailat (55 Omrani), Deac, Ţucudean (87 Costache). Edző: Edward Iordănescu.
CSU Craiova: Pigliacelli – R. Popa (79 Markovic), Gardoş, Tiago Ferreira – Dimitrov, Mateiu, Zlatinski, Bancu – Cicâldău – Mitriţă –Glavina (65 Burlacu). Edző: Devis Mangia

Kimaradt?