Szó sem lehet a wimbledoni férfi döntő időpontjának megváltoztatásáról

A wimbledoni teniszbajnokság férfi döntőjének kezdési időpontja akkor sem változik, ha Anglia válogatottja bejut a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjába.

„Néhány évvel ezelőtt elmondtuk, hogy a döntő 14 órakor kezdődik, és ez így is van minden esztendőben” – mondta Richard Lewis, az All England Tennis Club elnöke a BBC-nek hétfőn. A férfi döntő helyi idő szerint 14 órakor, az oroszországi világbajnokság fináléja pedig két órával később kezdődik, vagyis a két esemény minden bizonnyal némileg fedi majd egymást.

Lewis cinikusan közölte, ők sem kérték a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget, hogy fontolják meg a vb-döntő kezdési időpontjának módosítását.

„Nagy az érdeklődés, minden jegy elkelt. Egyáltalán nem tervezzük, hogy bármin is változtatunk" - nyilatkozta.

A wimbledoni lelátókon többen már az angol-svéd negyeddöntőt is az okostelefonjuk segítségével nézték. Richard Lewis hangsúlyozta, hogy az óriáskivetítő a teniszmérkőzéseknek van fenntartva, vagyis azon vasárnap sem lesz látható a futballmeccs.

Az elnök sportszerűen megjegyezte, nagyon szurkolnak a labdarúgó-válogatottnak, hiszen szombaton, a svédek legyőzése után is remek hangulat volt Wimbledonban. A teniszrajongóktól egyetlen panasz sem érkezett az időpontütközés miatt, és mivel sok helyen van ingyenes, nyilvános internet-szolgáltatás a sportközpontban, a telefonján vagy a táblagépén bárki nézheti a futballmérkőzést.

Anglia a világbajnokság szerdai elődöntőjében Horvátországgal találkozik.

Kimaradt?