EL: A Steaua legyőzte a BL-címvédő Londoni Chelseát

 

Raul Rusescu büntetőjével győzte le a Bukaresti Steaua az Európa-liga nyolcaddöntőjében a tavalyi Bajnokok Ligája-győztes Chelsea Londont. steliA Nemzeti Arénában fergeteges hangulatú mérkőzésen a fővárosi bakák látványos támadó futballal rukkoltak elő, mindvégig partiban voltak a IFFHS-ranglistát március eleje óta vezető angol sztárcsapattal.

A hazaiak nagy lendülettel kezdtek „Európa királynője" ellen, de helyzetig nem jutottak a néha közel 80 százalékos labdabirtoklási arány ellenére sem. Bő negyedóra után kijjebb jött a nem éppen acélos szorításból a Chelsea, de Fernando Torrest nem tudták helyzetbe hozni, a szélsők pedig igen pontatlanul futballoztak.

De nagy baj ebből nem lett, nem úgy hátul Ryan Bertrand első figyelmetlenségéből: a fiatal játékos Iasmin Latovlevici remek beívelése után lerántotta a 16-oson belül Raul Rusescut, a sértett pedig magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt. 1–0rusescu

A kapott góltól magához tért a Chelsea, Josszi Benajun, majd Fernando Torres is helyzetbe került, ám  Tătăruşanu mindkétszer védett. A második félidőt is a Steaua kezdte lendületesebben, de hiába lőttek többször is ígéretes helyzetből kapura a bukarestiek, ezeket rendre elkapkodták.

Benítez beküldte Juan Matát és Marko Marínt is, de ez sem segített csapatán.

A hajrában Marin és David Luiz előtt is adódtak lehetőségek, de nem éltek a lehetőséggel.

NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

  • Anzsi Mahacskala (orosz)–Newcastle United (angol) 0-0
  • Viktoria Plzen (cseh)–Fenerbache (török) 0–1
  • VFB Stuttgart (német)–Lazio Róma (olasz) 0–2
  • Bukaresti Steaua (román)–CHELSEA London (angol) 1–0
  • Tottenham London–Internazionale Milánó 3-0
  • FC Basel– Zenit Szentpétervár 2-0
  • Benfica Lisszabon– Girondins de Bordeaux 1-0
  • Levante–Rubin Kazany 0-0

Kimaradt?