Liga 2: botrányba fulladt az UTA-Poli rangadó

Amint sejthető volt a másodosztályú labdarúgóbajnokság 31., hétközi fordulója előtt, botrányosan ért véget a két ősi rivális, az UTA és a temesvári ASU Politehnica meccse.

Valaha presztízscsata volt ez, de ma csak árnyéka a derbinek, annál is inkább, hogy mindkét nagymúltú klub a Liga 2. középmezőnyében játszik a túlélésért, ráadásul az UTA az átépítés alatt álló stadionja – és a többi aradi focipálya elhúzódó felújítása miatt – nem is játszhat hazai pályán, hanem Világoson kénytelen rendezni a hazai meccseit.

A temesvári drukkerek több mint 300 jegyet vásároltak fel a kedd délutáni mérkőzés előtt, de a szervezők előre közölték, hogy a vendégszektorban csak 70 helyet különítettek el a számukra. Az aradi törzsszurkolók – akik „mosolyszünetet” hirdettek a klubvezetéssel szemben Ionuț Popa technikai igazgatóvá történt kinevezése miatt – bejelentették, hogy ha az ellenfél szurkolóit nem engedik be teljes létszámban a stadionba, szolidaritásból ők is távol maradnak; a bojkottot azzal magyarázták, hogy a „rangadó semmit sem ér szurkolók nélkül”.

A csendőrség nem is akart beengedni 70-nél több temesvári nézőt, erre mind kint maradtak és összecsaptak az egyenruhásokkal; az aradi szurkolók pedig tartották magukat az adott szóhoz, és ők sem mentek be a világosi stadionba, ahol foghíjas lelátók előtt kezdődött meg a mérkőzés – nyolc perc késéssel. A legnagyobb helyzet a Poli előtt adódott, amikor a 38. percben tizenegyeshez jutottak a vendégek, de Sorescu lövését védte Bodea (az aradi kapusnak ez volt a harmadik büntetője, amit a tavaszi szezonban hárított). Aztán a második félidőben, 0–0-s állásnál, a meccs 60. percében a szakvezetés intésére a temesváriak levonultak a pályáról, és nem voltak hajlandók folytatni a játékot, így a bíró három perc gondolkodási idő után lefújta a meccset.

A Poli klubmenedzsere, Marius Cociu utólag a gsp.ro-nak azt nyilatkozta, hogy a vezetőség hozta meg a döntést, és a szurkolóikkal való szolidaritásból vonultak le a pályáról, vállalva a követelményeket. A győzelemért járó 3 pontot 3–0-s gólkülönbséggel valószínűleg az UTA javára írják, emellett a Poli 3 pont levonásra és pénzbírságra is számíthat.

A 31. fordulóban még egy meccset rendeztek kedden, ezen az FC Argeș 4–2-re nyert Clinceni-ben. A többi meccset szerdán játsszák.

Kimaradt?