BL: ötöt vágott a Liverpool az AS Romának

A Liverpool remek játékkal 5-2-re legyőzte a vendég AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi első mérkőzésén, így közel került a továbbjutáshoz.

Az angol csapat ugyanakkor nem mehet biztosra, mivel az olasz együttes a negyeddöntőben 1-4-es első mérkőzés után 3-0-s hazai sikerrel búcsúztatta az FC Barcelonát.

A mérkőzés első húsz perce kiegyenlített játékot hozott, egy hazai helyzettel és egy - Kolarov lövését követő - római kapufával. A játék képe a játékrész közepén szinte egy varázsütésre megváltozott, a hazaiak ugyanis nagyobb sebességre kapcsoltak, amivel nem tudott mit kezdeni az olasz együttes.

A nagy angol fölény több kihagyott ziccer után a 36. percben érett góllá, amikor az előző idényben még a Farkasoknál játszó Mohamed Szalah gyönyörű gólt lőtt. Az előnye ellenére sem állt vissza a házigazda, s még a szünet előtt Szalah újabb látványos gólt szerzett, egy kiugratást követően átemelve a kapust (2-0).

A római "rémálom" a fordulás után folytatódott, a Liverpool ugyanis sorra alakította ki helyzeteit, s a 69. percig még háromszor betalált. Ötgólos különbségnél úgy tűnt, nem csupán a meccs, a párharc is eldőlt, ám a hazai csapat a hajrára nagyon kiengedett, a Roma pedig kétszer is betalált, így "csak" háromgólos hátrányból várja a jövő heti, hazai visszavágót.

A liverpooli csatártrió szenzációs formában szerepel a BL-ben, Szalah ugyanis 10, Firmino 9, míg Mané 8 gólnál jár már a mostani kiírásban. Az egyiptomi és a brazil ráadásul ezúttal két-két góllal és gólpasszal zárt.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
FC Liverpool (angol)-AS Roma (olasz) 5-2 (2-0)
​gólszerzők: Szalah (36., 45+1.), Mané (56.), Firmino (61., 69.), illetve Dzeko (81.), Perotti (85. - tizenegyesből)

A visszavágót jövő szerdán játsszák Rómában.

Kapcsolódók

Kimaradt?