Liga 1: „hagyományos” pontosztozkodás a CFR-FCSB rangadón

Pár perce hiányzott a Kolozsvári CFR-nek ahhoz, hogy a labdarúgó Liga 1 rájátszásának 2. fordulójában legyőzze a legfőbb riváliásnak számító FCSB-t és ezzel ellépjen 5 pontra üldözőjétől. A vendégek a 91. percben - megérdemelten - egyenlítettek, így marad a minimális 2 pontos különbség a csapatok között.

A dermesztő hideg ellenére megtelt vasárnap este a Constantin Rădulescu stadion a Kolozsvári CFR-FCSB mérkőzésre. A vendégeket hivatalosan ugyancsak 150 szurkolós tábor kísérte el Kolozsvárra, viszont a stadionban szétszórva szét számmal akadtak még olyanok, akik a fővárosiak kedvéért „zarándokoltak el” a szomszédos megyékből Kolozsvárra.

Az idei szezonban rekordszámú, 18 ezer fős fellegvári közönség nem gyönyörködhetett szép fociban a mérkőzés elején, ugyanis a felek elsősorban a másik játékának rombolására helyezték a hangsúlyt. Az olaszos foci eredménye pedig az lett, hogy egy kezünkön megszámolhattuk a kaput is eltaláló lövéseket. MIndkét csapat nagy odafigyeléssel végezte el a pontrúgásokat, az akár 40 méterre levőket is, hiszen felállt, zárt védelem ellen kevés esélyük volt a csatároknak. Egy efféle rögzített pozíció előzte meg az első gólt is: Jobboldalt Manea iszonyatos erővel dobta be a FCSB tizenhatosába a labdát, ami Țucudeant találta meg. A CFR csatára hátrafele megcsúsztatta a játékszert, ami a bezavaró Culio segítségével karon találta Romario Benzart. Ovidiu Hațegan azonnal a 11-es pontra mutatott, a megítélt büntetőt pedig Culio magabiztosan értékesítette.

A vasutasok ezzel a 38. percben lőtt góllal előnybe kerültek, de a következő támadásnál máris egyenlíthetett volna a FCSB. Egy jobboldali szabadrúgást Alibec a falba lőtt ugyan, de a kipattanóra lecsapó Budescu óriási kapáslövést küldött Arlauskis kapuja felé. A litván gólvédő verve volt, a hazaiakat a keresztléc mentette csak meg. 

A második félidő elején kettős cserét hajtott végre Nicolae Dică, felküldte a két Tănasét - Florint és Cristit - ,akik új lendületet hoztak a vendégek támadójátékába. Ebben a játékrészben a FCSB teljhesen magához ragadta a kezdeményezést és a CFR dolga még bonyolultabbá vát a 64. percben, amikor Peteleu megkapta második sárgalapját is. Dică mindent egy lapra feltéve a 71. percben beküldte a góllövőlista második helyén álló Gnoherét is. Az utolsó lapját is kijátszó szakvezető kaparhatta a fejét egy perccel később, amikor a Hobant felrúgó Pintilinek is mennie kellett, ugyanis ezzel csapata vérbeli védekező középpályás nélkül maradt. 

A szellőssé vált játékteren elsősorban a FCSB akarata érvényesült, de a 80. percben egy veszélyes ellentámadással a CFR végleg lezárhatta volna a mérkőzést: a jobbszélen meglendülő Mailat lapos beadással találta meg a lendületből érkező Deacot, aki viszont csúnyán fölé lőtt. 

Amikor már úgy tűnt, hogy az eltíltása miatt az egyik közvetítőfülkéből meccselő Dan Petrescu bunkerfocija sikeres lesz, a CFR megszerzi a 3 pontot, egyenlített a FCSB. Már a 91. percben jártunk, amikor a hazai tizenhatosba betörő Júnior Morais beívelése megtalálta Planicsot, a szerb védő visszafejelt labdája a középen érkező Gnohérét, a francia csatár pedig onnan már nem hibázhatott. 

A játék összképét tekintve igazságos döntetlen született a felsőházi rangadón. S mivel a play-off másik összecsapásán is döntetlen született, mondhatjuk, hogy minden maradt a régiben. 

Labdarúgó Liga 1, play-off, eredmények

  • FC Viitorul-CSU Craiova 0-0
  • Poli Iasi-Astra Giurgiu (elnapolva az időjárási viszonyok miatt)
  • Kolozsvári CFR-FCSB 1-1

Labdarúgó Liga 1, play-out, eredmények

  • Szászmedgyesi Gaz Metan-Concordia Chiajna 2–1
  • Juventus-Temesvári ACS Poli 1–0
  • FC Botoșani-Dinamo (elnapolva az időjárási viszonyok miatt)
  • Sepsi OSK-FC Voluntari (hétfő, 20:45)

Kapcsolódók

Kimaradt?