BL: döntetlennel tért haza Sevillából a ManUnited, a Sahtar legyőzte az AS Romát

A labdarúgó Bajnokok Ligája 2018-as nyolcaddöntőjében a Sevilla 0-0-ra végzett a Manchester Uniteddel, a Sahtar 2-1-re legyőzte az AS Romát.

A Sevilla – amely eddig sosem jutott be a legjobb nyolc közé a BL-ben – alakított ki több helyzetet, az első játékrész hajrájában egy perc alatt kétszer is hatalmasat bravúrral mentett a manchesteriek kapusa, David de Gea, előbb Steven N'Zonzi, majd Luis Muriel fejesénél. Utóbbi igazi világklasszis alakítás volt.

A szünet után is a Sevilla irányított, az angol együttes jobbára arra fordította energiáját, hogy ne kapjon gólt, és helyzetbe is csak elvétve került. Jose Mourinho, a vendégek portugál vezetőedzője a hajrában cserékkel próbálta meg felrázni csapatát, ám az MU így is csak egy szabálytalan gólig jutott: Romelu Lukaku hiába lőtt a hazaiak hálójába, előtte kézzel vette le a labdát, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

A Sevillának ez volt a 19. hazai BL-meccse, de az első olyan, amelyen nem lőtt gólt. Ez nagyban köszönhető De Geának, aki nyolc védést mutatott be a kilencven perc során. A United színeiben ilyenre csak egyszer volt példa,  a 2011-es döntőben a Barcelona ellen Edwin van der Sartól.

A Sahtar Donyeck hazai pályán 2-1-re verte az olasz AS Roma csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így az ukrán csapat várhatja előnyben a visszavágót.

Az összecsapáson a pályaválasztó, a mérkőzését Harkivban játszó donyeckiek a mezőnyben egyenrangú partnerei voltak az AS Romának, ám az olaszok egy szép összjáték végén, a mindössze 20 éves török Cengiz Ünder találatával a 41. percben megszerezték a vezetést.

A második félidőben tovább emelte játéka színvonalát az ukrán együttes, mely az 52. percben gólra váltotta labdabirtoklási fölényét, sőt, 19 perccel később Fred nagyszerű szabadrúgásával a vezetést is átvette. A hosszabbítás perceiben még tovább növelhette volna előnyét a római visszavágó előtt a Sahtar, ám a vendégek Facundo Ferreyra kísérleténél centikkel a gólvonal előtt menteni tudtak.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés
Sevilla (spanyol)-Manchester United (angol) 0-0
Sahtar Donyeck (ukrán)-AS Roma (olasz) 2-1 (0-1)
gólszerzők: Ferreyra (52.), Fred (71.), illetve Ünder (41.)

A visszavágókat március 13-án, kedden rendezik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Sevilla (spanyol)-Manchester United (angol) 0-0

 

Kapcsolódók

Kimaradt?