Balotelli szobrot rendelt magáról új háza udvarára

Az életnagyságú szobrot rendelt magáról Mario Balotelli, az olasz válogatott és az AC Milan csatára. A megrendelő igénye, hogy az alkotás munka, azaz gólszerzés közben ábrázolja őt, méghozzá az antik hősök mintájára.

balotelliA Giornale di Brescia című napilap számolt be arról, hogy Mario Balotelli nagyszabású letelepedési programba kezdett hazájában. A Manchester Citytől januárban az AC Milanhoz igazoló futballista házat építtet Bresciában, az udvarra pedig szobrokat rendelt – köztük egy életnagyságút saját magáról.

„Már megkaptam a felkérést, de magával Mario Balotellivel még nem találkoztam – mondta el a lapnak Livio Scarpella, helyi szobrászművész. – Fényképek alapján fogok dolgozni. Már több tervet is készítettem, egyelőre csak papíron, Mariónak azonban egyértelmű a kérése: azt szeretné, ha gólszerzés közben ábrázolná a szobor. Látszódjanak az izmai és az a dac, amivel mindennel szembeszegül.”

Míg Mariónak az örökkévalóság számára megörökítendő pózról van határozott elképzelése, addig a művésznek a konkrét megjelenítésről is.

„Úgy képzelem el Mariót, mint egy ókori atlétát. Ezt a stílust szeretném vegyíteni a modern popkultúrával: a bronz szobor szemeit színes drágakövekből fogom kirakni.”

Livio Scarpella elismert helyi szobrász: legutóbb a Premio Faenza művészeti pályázatán hirdették győztesnek (Fausto Salvival egyetemben) Fekete lélek (Black Soul) címet viselő munkájáért.

Mint említettük, a szobor nem egyedüliként fog állni, és nem a Balotelli szülők ugyancsak bresciai házában. Mario saját kecót építtet Roberto Falconi építésszel.

Kimaradt?