Nobel-békedíjat adnának az egységes koreai jégkorong-válogatottnak

Nobel-békedíjat adna az egyesített koreai női jégkorong-válogatottnak Angela Ruggiero, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának amerikai tagja.

"Szeretném, ha ez a csapat megkapná a Nobel-békedíjat" - mondta a jégkorongozóként olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok Ruggiero. A 38 éves sportdiplomata hozzátette: négy olimpián vett részt, így pontosan tisztában van azzal, hogy az ötkarikás játékok soha nem az egyénekről szólnak, hanem a csapatról és az országról.

"Ezt az erőt láttam rajtuk szombat este" - hangsúlyozta Ruggiero, miután a házigazdák egyesített csapata 8-0-ra kikapott Svájctól.

A koreaiak hétfőn Svédországgal, szerdán Japánnal találkoznak a csoportkörben. A koreaiak abban az esetben juthatnak tovább, ha a B csoport első vagy második helyén végeznek, így játszhatnak az elődöntőbe jutásért az A csoport harmadik vagy negyedik helyezettjével.

Az ötkarikás játékoknak otthon adó Koreai Köztársaság, illetve a Koreai NDK között tavaly ismét feszültté vált a viszony, mivel utóbbi interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, illetve szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az olimpia rajtja előtti hetekben azonban közeledés történt, és január közepén a határmenti pandmindzsoni egyeztetéseken több megállapodás született. Ennek egyik eleme volt a közös koreai csapat indítása a női jégkorongtornán.

Kapcsolódók

Kimaradt?