FIBA Europe Cup: visszavágtak a belgák Kolozsváron

Borzasztó kezdés után visszajött a meccsbe a Kolozsvári U-BT, de a végjátékban ismét szétesett, így 77-80-ra elvesztette FIBA Europe Cup összecsapását és ezzel veszélybe került továbbjutása a sorozat negyeddöntőjébe.

Az első negyedben minden bement a vendégeknek, bárhonnan, bármennyire kiszorított helyzetből eresztették el a labdát az majd’minden alkalommal a gyűrűben kötött ki. Mindeközben a kolozsváriaknál nagyon akadozott a támadójáték, távoli egy sem ment be (0/3), a kétpontos dobásokat is nagyon rossz százalékkal dobták (5/13). Ennek az eredményjelző táblán is nyoma maradt, tíz perc után 15-28 volt az állás.

Az első kolozsvári triplára 12 percet kellett várni, ekkor az U honosította amerikai légiósa, Giordan Watson törte meg a jeget. A hazaiak szorítottak a védekezésükön, a különbség viszont csak nem akart csökkenni, a 15. percben 25-39-et mutatott az eredményjelző.

 Egy újabb kolozsvári tripla kellett (Miha Lapornik) ahhoz, hogy Daniel Ghislain Yvan Goethals, a belgák edzője veszélyben érezze csapata eddigi fölényét és időt kérjen. A vérszemet kapott kolozsváriak sokkal motiváltabban mentek bele a párharcokba és bár a pontszerzés továbbra se  ment úgy, ahogy kellett volna, a védekezésnek köszönhetően elkezdett csökkenni a különbség (32-39).

Szünetig még egy pontot sikerül faragni a hátrányból, a 36-42-es eredmény már sokkal behozhatóbbnak tűnt az első negyed  vége felé regisztrált 15 pontos (11-26) lemaradáshoz képest.

A harmadik negyed elején Watson vette kézbe a dolgokat, az első 2 és fél perc alatt csak ő dobott kosarat a kolozsváriak részéről, egészen pontosan nyolcat – két triplát és egy közép távoli tempót. Majd „megérkezett” Sakic és Barro is, és a 24. percben két pontra csökkentette hátrányát az U (48-50).

Az egyenlítésre és a fordításra még várni kellett egy pár percet, ugyanis a belgák részéről Garlon Green bombaformában kosarazott. Az egyenlítés és a vezetés átvétele is Miha Lapornik nevéhez fűződik, az előbbit egy triplával, az utóbbi egy 2+1-es akcióval érte el (59-56). Sakic két büntetője után következett az utolsó negyed. (61-56)

Ellépni az utolsó negyed közepéig sem tudott az U, a 35. percben 68-65-öt mutatott az eredményjelző tábla, majd amikor a belgák ismét átvették a vezetést (70-71), Mihai Silvasan időt kért. A következő percekben a csapatok felváltva vették át a vezetést. A végjáték a vendégeknek sikerült jobban, egy 7-0-s rohammal 6 pontos előnyre tettek szert 47 másodperccel a vége előtt.

Eredmény

  • Kolozsvári U-BT-Belfius Mons-Hainaut 77-80 (15-28), (21-14), (25-14), (16-24)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?