Férfi kézi Eb: kiesett a házigazda és a címvédő

A horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság varasdi középdöntőinek utolsó összecsapásán Németország és Spanyolország ki-ki mérkőzést vívott a második elődöntős helyért. A spanyoloknak a döntetlen is elég volt, a címvédő németeknek nyerniük kellett. 

Itt írtunk a forgatókönyvekről, ami azóta leegyszerűsödött azzal, hogy Szlovénia és Csehország 26-26-os döntetlenjével kölcsönösen kiejtette egymást.

A spanyol-német találkozóval egyidőben rendezték a Zagreb Arena poklában a Horvátország-Franciaország találkozót, ahol 17 perc után a franciák 10-7-re vezettek. Öt perccel később 14-10 volt az eredmény. 

Mindenközben Varasdon a német-spanyol meccsen fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 21. percben 9-9-et mutatott az eredményjelző tábla, majd 4 perccel a szünet előtt a spanyolok minimális előnyét jegyezhettük fel. (12-11)

Zágrábban 19-13-as francia vezetésnél vonuhattak pihenni a csapatok, ennél az állásnál a házigazdák nem lesznek ott az elődöntőben, a franciák mellett a svédek játszhatnak éremért.

Sokkal szorosabban alakult a varasdi meccs, itt a spanyolok csak minimális, 14-13-as előnyt szereztek. Ennél az állásnál Dánia és Spanyolország utazhat Zágrábba, ahol pénteken Franciaország-Spanyolország és Dánia-Svédország elődöntőket rendeznének. De még hátravolt egy-egy félidő. 

Mivel a házigazdák a 40. perc környékén sem tudtak semmit se lefaragni hátrányukból (19-24), egyre sötétebb felhő kezdtek gyűlni a zágrábi aréna fölött. Ki fogja megtölteni az elődöntőkre és döntőre a 16 500 néző befogadására alkalmas csarnokot, ha a horvátok tüntetően távolmaradnak a nemzeti válogatottjuk kiesése miatt? 

Varasdon is eldőlni tűnik a továbbjutás kérdése, itt a 42. percben 19-15-ös spanyol vezetésnél kért időt a német edző. Emlékeztetőül: a spanyoloknak a döntetlen is elég. Ami ezután következett az totális rémálom volt a németek számára, Christian Prokop vezetőedző lehozta a kapusát, hogy emberelőnyben támadhasson, de tanítványai három egymásutáni támadásban is elvesztették a labdát, a spanyolok pedig üreskapus gólokkal büntettek (22-15)

Öt perccel a vége előtt a horvátoknak volt egy kisebb fellángolásuk, visszajöttek -1-re (25-28), viszont a franciák két gyors góllal ismét elérhetetlenné tették a házigazdák számára az elődöntőt. Varasdon maradt az 5 gólos spanyol előny, ami a végén 4 gólra olvadt (31-27)

Zágrábi mérkőzések

  • Szerbia-Norvégia 27-32
  • Horvátország- Fehéroroszország 25-23
  • Svédország-Franciaország 17-23
  • Horvátország-Norvégia 32-28
  • Szerbia-Franciaország (jan. 22, 19.15)
  • Svédország- Fehéroroszország (jan. 22, 21:30)
  • Szerbia- Fehéroroszország 27-32
  • Svédország-Norvégia 25-28
  • Horvátország-Franciaország 27-30

Varasdi mérkőzések

  • Németország-Csehország 22-19
  • Szlovénia-Dánia 28-31
  • Németország-Dánia 25-26
  • Macedónia-Spanyolország 20-31
  • Szlovénia-Spanyolország 31-26
  • Macedónia-Csehország 24-25
  • Szlovénia-Csehország 26-26
  • Macedónia-Dánia 20-31
  • Németország-Spanyolország 27-31
A zágrábi csoport végső táblázata
1. Franciaország          5 5 – – 156–130 +26 10
2. Svédország              5 3 – 2 136–127 +9 6
3. Horvátország           5 3 – 2 147–138 +9 6
4. Norvégia                 5 3 – 2 152–144 +8 6
5. Fehéroroszország    5 1 – 4 128–146 –18 2
6. Szerbia                     5 – – 5 131–165 –34 0
A varasdi csoport végső táblázata
1. Dánia               5 4 – 1 140–123 +17 8
2. Spanyolország 5 3 – 2 142–118 +24 6
3. Csehország      5 2 1 2 113–131 –18 5
4. Németország   5 1 2 2 124–126 -2 4
5. Szlovénia        5 1 2 2 134–133 +1 4
6. Macedónia      5 1 1 3 114–136 –22 3
 

További mérkőzések

5. helyért

  • Csehország-Horvátország (jan. 26, 16.30)

Elődöntők

  • Franciaország-Spanyolország
  • Dánia-Svédország

 

A bronzmeccset vasárnap este 19 órától, az Európa-bajnoki döntőt pedig ezután, 21.30 órai kezdettel rendezik meg.  

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?