Újabb bravúros győzelmet aratott a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat

Sorozatban 14-ik győzelmét ünnepelhette a címvédő Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda Nemzeti Liga 16. fordulójában az első perctől az utolsó sípszóig uralta a vendég Brassói Olimpia elleni mérkőzést, így megérdemelten diadalmaskodott 89–52 (18–13, 23–16, 20–13, 28–10) arányban.

A listavezető és az Olimpia legutóbb novemberben, a 7-ik fordulóban találkozott, akkor a D. P. Colibaşi Sportcsarnokban a zöld-fehérek a kiegyensúlyozott összecsapást követően 78–70-re győztek. A Dan Calancea irányította csapat az egyetlen, amely kevesebb mint tíz ponttal maradt alul a címvédővel szemben, ezúttal viszont 37 pontos vereségbe szaladt.

A vendégek az első negyedben próbálták tartani a lépést a szentgyörgyiekkel, viszont a játékrész végéhez közeledve előbb Ancuţa Stoenescu, majd Tyaunna Marshall talált be a hárompontos vonal mögül, a házigazdák pedig a folytatásban esélyt sem adtak ellenfelüknek. A vendégcsapat több mint három percig nem tudta értékesíteni dobásait, és többek között ezt kihasználva a Sepsi-SIC a szünetig tizenkét pontra növelte előnyét (41–29).

A hazaiak a harmadik negyedben Nathalie Fontaine és Tyaunna Marshall vezérletével támadásban továbbra is megállíthatatlanok voltak, sőt a védekezésükre sem lehetett panasz. Az éllovas 19 pontos előnnyel vághatott neki az utolsó játékrésznek, majd az utolsó három percben úgy szereztek 16 pontot, hogy közben csak kettőt kaptak (89–52).

A zöld-fehérek egyértelműen uralták a játékot a palánk alatt, hiszen 57 lepattanót gyűjtöttek, de emellett a festékből 42 pontot értékesítettek, hússzal többet, mint a brassóiak, akik a Sepsi Arénában a legnagyobb vereségükbe szaladtak az aktuális idényben. További pozitívum, hogy a címvédő ellentámadásból 33(!) egységet szórt, ellenfelük ezzel szemben hasonló helyzetből csak 8 pontot szerzett. A Sepsi-SIC 18-ik alkalommal győzött a Brassói Olimpia ellen, ezzel szemben utóbbi csak egyszer örülhetett a kétszeres bajnokkal szemben.

Sepsi-SIC: Webb 11/3, Kress 8, Marshall 24/9, Gödri-Părău 2, Neagu 3. Cserék: Fontaine 13, Kilin 4/3, Hamilton-Carter 9, Džankić 6, Kovács, Stoenescu 9/9, Huțanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.

Brassó: Pesovic 9/3, Dumitrache, Al Ash Ab 2, Irimia 4, Higgins 9. Cserék: Handford 17, Moraru 3/3, Dănălache, Kazlauskaite 2, Jez 6/6, Chirilă. Vezetőedző: Dan Calancea.

A zöld-fehérek január 28-án, vasárnap 18.30-tól a tíz győzelemmel és négy vereséggel a rangsor második helyén álló Szatmárnémeti VSK ellen lépnek pályára a Sepsi Arénában a bajnokság 17-ik fordulójában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?