Búzás Dorottya: ezüstérmet ért a tökéletes lövés

A csíkszeredai Búzás Dorottya „szállította" Románia harmadik érmét a Brassóban és környékén megrendezett ifjúsági téli olimpián. A 16 éves biatlonista a maszol.ro-nak adott interjúban szivet melengettető nyíltsággal mesélt mindarról a munkáról, ami az ezüst érem mögött van.dorottya6

Minek köszönhető az ezüst? Mi volt az amiben kitűntél a sprintben?

A tökéletes lövés volt az, ami közrejátszott ebben. Igaz, hogy ezen a próbán nem számítottam rá. A  hosszú futamon számítottam éremre, mert ott több lövés van,  viszont azon a próbán nem sikerült az elvárásaimnak megfelelően teljesíteni. Meglepetés volt számomra is, az edzőknek is, hogy megszereztem az ezüstérmet a sprint-próbán. A jó lövés mellett nem feledkezhetek meg arról sem, hogy nagyon jól csúsztak a léceim, hogy nagyon jól ment a futás. 

 A csapatversenybennyolcadikok lettetek.

Nagyon meg vagyok elégedve a nyolcadik hellyel is. A harmadik váltóig a negyedik helyen voltunk, de egyikünk hibásakat lőtt, így hátracsúsztunk a nyolcadik helyre. De már ez is egy nagyszerű eredmény, ha belegondolunk, hogy nekem is, meg a többieknek is ez az első ilyen nagy versenyünk. Meg vagyunk elégedve és ennek az eredménynek is nagyon örülünk.dorottya8

Nehéz pálya volt?

Eléggé nehéz pálya volt, mert nagyon sok az emelkedő szakasz, eléggé kifárasztja az embert, mielőtt beérne a lőtérre. Nekünk viszont szerencsénk is volt, mert a pálya itt van az országban és már elég sokszor voltunk itt edzőtáborban és versenyeken is, így jobban is bírtuk ezeket az emelkedőket, mint a külföldiek...

Sok munkát fektettél a jó szereplésbe? Sok áldozattal járt?

Valóban sok áldozatot kellett hozni. Régóta készülünk, már tavaly májusban összeállt a négy fiúból és négy lányból kialakított válogatott csapat és azóta folyamatosan, keményen edzünk, edzőtáborokban voltunk. Minden jóból és fontosból kimaradtunk, ami otthon zajlott. Ezalatt az idő alatt iskolába sem jártunk. Sok áldozattal jár. De ha igazán szereted ezt a sportot és úgy gondolod, hogy van esélyed, akkor megéri csinálni.dorottya5

Kitől kaptad a lelkiekben a legtöbb támogatást?

Elsősorban a szüleimtől, akik mindig mellettem vannak, támogatnak, ha úgy érzem, hogy már nem megy, akkor segítenek túllépni ezen. Sokat bátorítanak a barátaim, az edzőim. A barátomtól is nagyon sok támogatást kapok, mert elfogadta, hogy én ezt szeretném csinálni és kitartóan állt mellettem mindig.

Beszéljünk az anyagiakról is. Mennyiben támogat a szövetség?

A legtöbb anyagi támogatást a sportiskolától kaptam, de a szövetség is mellém állt. Utóbbi rengeteg külföldi edzőtábort biztosított, több versenyre segített kijutni, hogy ismerkedjünk más versenyzőkkel, más pályákkal és hogy szokjuk magát a versenyzést is. Ebből a szempontból eléggé támogatva voltunk, tehát nem panaszkodhatok.dorottya-simon masolat

Kiktől tatottál a leginkább?

Leginkább a németektől és az oroszoktól tartottam, de nagyon erősek ebben a sportágban a franciák és az ukránok is. Tehát ez a négy nemzet, akitől tartottunk, hiszen ők nagyon erősek, úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában. Leggykrabban ők szerepeltek a mezőny elején, de most sikerült megverni őket, ennek nagyon örvendek.dorottya

Ki a példaképed?

A norvég Tora Berger, akiben az a csodálnivaló, hogy mennyire hajtani tudja magát és annak ellenére, hogy mennyi sikert elért és hogy folyamatosan nyeri a versenyeket, mennyire egyszerű nő tudott maradni. És persze nagyon szeretem Norvégiát is... Az itthoniak közül Tófalvi Éva a példaképem, akire nagyon büszkék vagyunk és látva azt, hogy ő hol kezdte és hol tart ma, tudom, hogy minden lehetséges.

Csíkszeredától kaptál támogatást?

Nos..., a támogatási résszel nem én foglalkozom, az edzők szerzik a támogatókat, a pénzt a felkészüléshez, hogy külföldi edzőtáborokba mehessünk. Szóval én erről nem igazán tudok nyilatkozni, mert nem tudom, hogy pontosan hogyan zajlanak ezek a dolgok.

A következő olimpiára nevezel?

A következő téli olimpia Szocsiban lesz. Romániából nem mehet annyi sportoló, hogy én is köztük lehessek. Talán majd a következőre kijutok. De voltam már tavaly is ifjúsági olimpián, úgyhogy ez volt a második és remélem, hogy még lesz alkalmam.

Kimaradt?