EYOF: Búzás Dorottya ezüstöt nyert biatlonban

Búzás Dorottya szállította Románia harmadik érmét a Brassóban és környékén zajló téli ifjúsági olimpián. nyertesek2A csíkszeredai biatlonista második helyen végzett az egyéni indítású sprintversenyben a lengyel Kinga Nitoraj mögött.buzas2

Dorottya hibátlanul lőtt, tízből tíz találatot jegyeztek a neve mellett, ám 7,5 kilométeres pályán 23 másodpercet veszített a lengyel sportolóval szemben. 

buzas4

„Nagyon boldog vagyok, még mindig nem tudom elhinni, hogy sikerült érmet szereznem. Eddig még soha nem sikerült ilyen jó helyezést elérni egy világversenyen. Mindent beleadtam, a végén már nem éreztem a lábam" – mondta a verseny után az EYOF-honlapjának Búzás Dorottya.

Edzője, Simon Márton azzal egészítette ki, hogy reméli, a fiúk is példát vesznek Dorottyától és nekik is sikerül elől végezniük.

Mint korábban írtuk, a február 17-23 között megrendezett Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) az ugyancsak csíkszeredai Imre Emil short-track gyorskorcsolyázó történelmet írt azzal, hogy első ízben szerzett aranyérmet Románia számára az 500 méteres versenyben. Egy nappal korábban az 1000 méteres távon ezüstig jutott. A maszol.ro-nak adott interjúban Imre Emil mesélt azokról az áldozatokról, amelyeket a siker érdekében vállalnia kellett.

Kimaradt?