BL: a Barca térdre kényszerült Milánóban


-A A+

 

Térdre kényszerítette az AC Milan az esélyesebbnek tartott FC Barcelona csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A San Siro-stadionban megrendezett összecsapáson a házigazdák 2-0-s győzelmet arattak, amivel nagy lépést tettek a negyeddöntő felé. A másik szerda esti mérkőzésen a Kolozsvári CFR-t kiejtő Galatasaray 1-1-et játszott a Schalke 04 ellen.

Így kell legyőzni a Barcelonát

A vendégek első támadásánál a Messi által középre passzolt labdát kivágták a védők, a találkozó első lövését pedig nem sokkal ezt követően Sulley Muntari eresztette meg kapásból, és nem is sokkal tévesztette el a jobb felső sarkot. Kevin-Prince Boateng hamar a vendégek tudtára adta, hogy sok könyörületre nem számíthatnak tőle, előbb Messi sarkára lépett rá, majd a földre zuhanó Fabregast lőtte telibe labdával.messi

A hazaiak a 16. percben értek először Víctor Valdés kapuja elé, de El Shaarawy a döntő pillanatban túl hosszan tolta meg a labdát, így a keresztező Carles Puyol szögletre tudott tisztázni. A sarokrúgásnál még inkább felszisszenhettek a nézők, Boateng ugyanis csak centikkel lőtt a bal oldali kapufa mellé.

A Milan viszonylag sokat birtokolta a labdát, de azért 60–40-re így is a Barca áll jobban ebben a tekintetben 26 percnyi játék után.

A félidő második felére jóval nagyobb fölénybe kerültek a vendégek, a Milan azonban jól tömörült be a tizenhatosa előtt. Ettől még Puyoléknal is résen kell lenniük hátul, labdaszerzés után ugyanis a Milan egyből kontrázott, leginkább El Shaarawy révén.

Az első játékrész záró negyedórájában a piros-feketék alig tudtak kijönni a saját térfelükről, de kapott gól nélkül térhettek pihenőre, így összességében nem lehettek elégedetlenek.balotelli

Egyik edző sem változtatott a csapatán, és a játék képe sem változott. Boateng a második félidő elején is kiosztott egy csomagot, Jordi Alba arcát a könyökével masszírozta meg.

Az 57. percben is egy kéz, valamint Boateng került a középpontba, ebből a jelenetből azonban gól született! Egy legurított szabadrúgásból Montolivo kapura bombázott, a labda pedig a blokkoló Jordi Albáról Cristián Zapata kezére, onnan pedig Boateng elé pattant, a ghánai játékos pedig minden teketóriázás nélkül a bal alsó sarokba tüzelt. A kezezés miatt reklamáló Barca-játékosok csak annyit értek el, hogy közülük Gerard Piqué sárgát kapott. kezezes

A Tito Vilanovát helyettesítő Jordi Roura egyből reagált: Fabregas helyére Alexis Sánchezt küldte be.

A 64. percben csattantak a fejek, Pazzini és Puyol találkozása rosszabbul is végződhetett volna, a védő homloktapasszal tért vissza a pályára.

Az utóbbi években már többször láthattuk a Barcelonát így szenvedni a BL-ben, volt, amikor végül sikerrel járt, de többször elbukott óriási mezőnyfölénye ellenére (az Interrel vagy éppen a Chelsea-vel szemben). A szokásos tilitoli ment, de szinte helyzetig sem jutottak a katalánok, a 77. percben Iniesta unta meg a dolgot, és 20 méterről nem sokkal lőtt mellé.

A 80. percben Xavi végezhetett el jó szögből és távolságból szabadrúgást, de csavarása elkerülte a bal felső sarkot. A másik oldalon azonban ismét pontosan célzott a helyzetbe kerülő hazai játékos, megduplázta előnyét a Milan: a fellazuló Barca védelmét könnyedén játszotta át egy kontratámadás során a hazai csapat, a csereként beálló Niang El Shaarawyhoz passzolt, a Fáraó emelése után pedig a felfutó Muntari kapásból kilőtte a bal alsót. 2–0boateng-muntari

A vérző fejű Puyol sérülten sem féltette magát, és talán pontosabban fejelt volna egy szöglet után, ha nincs sebtapasz a fején. Ez volt az utolsó mozzanata, Javier Mascherano állt be a helyére.

A Milan-védelem a hajrában sem ingott meg, a sorozat egyik fő esélyesének tartott Barcelonának így több mint kellemetlen helyzetből kell(ene) kiharcolnia a továbbjutást.

Schalke helytállt, és ikszelt Isztambulban

Fatih Terim, a hazaiak vezetőedzője mindkét nagy téli szerzeményét, Wesley Sneijdert és Didier Drogbát is a kezdőcsapatba jelölte, de bekerült a csapatba az előzetesen kispadra várt Felipe Melo is. A gelsenkirchenieknél ott volt a kezdőben a kisebb sérülése után felépült Klaas-Jan Huntelaar, ám érdekesség, hogy nem Jéfferson Farfán, hanem Tranquillo Barnetta „kárára”.

A skót játékvezető, William Collum sípszavára a vendégek kezdték a mérkőzést. Nagy iramban indult az összecsapás: az első percben Jermaine Jones löketét öklözte ki Fernando Muslera, majd nem sokkal később már a túloldalon alakult ki lövőhelyzet, Burak Yilmaz azonban eltévesztette a kaput.

Egy nagy egyéni hiba után a hazaiak kerültek előnybe. Történt, hogy Drogba játszott Selcuk Inanhoz, aki indított, ám labdája nem volt pontos, Burak Yilmaz mégis óriási helyzetbe került, miután Benedikt Höwedes nagyon rosszul ért labdához, és a török támadó nem is hibázott 10 méterről. 1–0yilmazgol640

Höwedes nagyon közel járt hozzá, hogy gyorsan jóvá tegye hibáját, ugyanis a 15. percben egy szögletet követően alig ment mellé a labda a fejese után, miközben Farfán és Huntelaar is centikkel maradt le a a játékszerről a jobb oldali kapufánál. Szusszanásnyi szünet után már ismét a másik oldalon történtek következtében emelkedett meg az adrenalinszint: Drogba lövését bravúrral ütötte ki Timo Hildebrand, ám a kipattanóra érkezett a gelsenkircheni születésű Hamit Altintop, akinek csak centik hiányoztak hozzá, hogy bevegye korábbi csapata kapuját, a nagy erővel meglőtt labda a lécről vágódott ki. Nem sokat késett a Schalke-válasz: Farfán bolondította meg a galatásokat a jobb oldalon, a labda már túljárt Muslerán, amikor Semih Kaya szögletre tudott menteni.

Az iram nem csökkent a félidő közepén sem, a helyzetek száma is csak kicsit. Farfán előbb leshelyzet után lőtt fölé, majd ugyancsak az ő lövését blokkolta a hazai védelem. Egyértelműen átvette az irányítást a Schalke, közben azonban elveszítette egyik alappillérét a visszavágóra: Jones kapott sárga lapot, így kénytelen lesz kihagyni a visszavágót. A 38. percben ismét Burak Yilmaz kapott jó labdát a bal oldalon, ütemelőnybe került, ám Hildebrand jól zárta a szöget, így szögletre pattant róla a labda.

A félidő hajrájában épp kijött a szorításból a Galata, amikor egy, az ellenfél térfelén eladott labda súlyos következményekkel járt. Farfán viharzott el a jobbösszekötő helyén, és ha előtte üres terület van, akkor nehéz utolérni, nem is sikerült, középen pedig Jermaine Jonest nem követte senki, a német-amerikai középpályás 13

A szünetben Fatih Terim lecserélte Sneijdert, a marokkói Nordin Amrabat érkezett a helyére, akinek két és fél perc szükségeltetett ahhoz, hogy sárga lapot kapjon Farfán felrúgásáért. Az 55. percben a Schalke közel járt ahhoz, hogy átvegye a vezetést: Julian Draxler hozta helyzetbe Farfánt, aki egy igazítás után lőtt – a hazaiaknak nagyon kellett Sabri Sanoglu blokkolása.

A 75. percben Draxler újabb szép előkészítése nyomán Huntelaar került helyzetbe, ám a kicsit formán kívül lévő holland csúnyán fölé bombázott, Jens Keller azzal a lendülettel be is küldte a helyére Teemu Pukkit. Két perccel később Burak Yilmaz villant, Drogba megnyert fejpárbaja után a török csatár lövése nyomán centikkel ment el a labda a jobb oldali kapufa mellett. drogba640Újra felpörgött a meccs: a hazaiaknál Sarioglu, a vendégeknél Draxler veszélyeztetett, előbbi esetében a kapus, utóbbiénál a pontatlanság volt az akadálya az ünneplésnek.

Az utolsó percekben már csak a sárga lapok száma szaporodott, a helyzeteké nem, így változatlan maradt az állás – folytatás március 12-én Gelsenkirchenben.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X