Kizárták Kanadában Miklós Editet

A liechtensteini Tina Weirather diadalmaskodott a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Lake Louise-i szuperóriás-műlesiklásában vasárnap, ahol Miklós Edit a 39. helyen ért célba, később azonban kizárták.

A szám idei világbajnoki ezüstérmese, s szakági vk-címvédője 11 századmásodperccel előzte meg a februári térdsérülése után egyre jobb formába lendülő svájci Lara Gutot. A dobogó harmadik fokára az osztrák Nicole Schmidhofer állhatott fel a szezon első szuperóriás-műlesikló versenyén.

Az összetettben címvédő, s a mostani szezonban is első helyen álló amerikai Mikaela Shiffrin ezúttal ötödikként zárt.

A mezőny egyetlen magyar versenyzője, Miklós Edit ezúttal a 39. helyen ért célba, ám a magyar szövetség tájékoztatása szerint utólag kizárták. Stark Márton szövetségi kapitány elmondta, hogy a síléc kötése alatti emelő magasabban volt a megengedett öt centiméternél, az csíkszeredai születésű versenyző így hivatalosan helyezetlenül zárta a futamot.

A lesiklásban olimpiai hetedik magyar síző közel egy év után tért vissza a mostani hétvégén, ugyanis januárban hatalmasat bukott, és mindkét térdét meg kellett műteni.

Miklós Edit pénteken balszerencsés körülmények között - az amerikai Lindsey Vonn bukása miatt megállították, az újracsúszása pedig már nem is lehetett igazán jó, mivel a havazás miatt sokat romlott a pálya, illetve a léceket nem lehetett újra felkészíteni - nem szerzett pontot, szombaton viszont 14. lett.

A nők világkupa-sorozata jövő pénteken a svájci St. Moritzban egy újabb szuperóriás-műlesikló futammal folytatódik.

Eredmények:
1. Tina Weirather (liechtensteini) 1:18.52 perc
2. Lara Gut (svájci) 1:18.63
3. Nicole Schmidhofer (osztrák) 1:18.79
....Miklós Editet utólag kizárták.

Az összetett vk állása 7 verseny után (még 32 van hátra): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 510 pont, 2. Viktoria Rebensburg (német) 336, 3. Weirather 234, ...65. Miklós Edit 18

Kapcsolódók

Kimaradt?