„Kárba ment” Isztambulban Kuti Nándor remek teljesítménye

„Kárba ment” Kuti Nándor remek teljesítménye, ugyanis a Kolozsvári U-BT annak ellenére szenvedte el első vereségét (82-92) a FIBA Europe Cup sorozat csoportkörének negyedik fordulójában, hogy a fiatal sepsiszentgyörgyi születésű kosaras idei legjobb teljesítményével rukkolt elő az Isztambuli BBSK ellen.

Mint korábban írtuk, Mihai Silvășan alakulata óriási zakót (90-69) osztott ki a sorozat első fordulójában Recep Rayyip Erdogan kedvenc csapatának, így érthető, hogy a törököket a revans vágya hajtotta.

 

Mindkét csapat erőszakos védekezéssel állt bele a meccsbe, az egyetlen, aki ezt „figyelmen kívül hagyta” az Kuti Nándor volt, aki az első öt percben 2 triplával és 2 zsákolással keserítette meg a házigazdák életét. A török időkérés után annyiban változott a játék képe, hogy a lepattanók egyre gyakrabban az ő kezükbe kerültek és így lassa-lassan felzárkóztak; az első negyed 25-28-cal ért véget.

A második negyedben védekezést váltott a kolozsvári alakulat, a zónával nagyon nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, viszont a lecsurgó labdák továbbra is hozzájuk kerültek. Következésképpen át is vették a vezetést (29-28), ám Török Rolland és Giordan Watson pontjaival ismét az U feje volt előrébb. Az újabb török időkérés teljesen összezavarta Kutiékat, a házigazdák 13-2-es rohamot produkáltak (42-35). Saját forrófejű játékosaikat hibáztathatják a törökök azért, ami a negyszünet előtti utolsó két percben történt, ugyanis Dokuyan és a kispad is büntetést kapott kommentálásért. Az U-BT élt a lehetőséggel és a csapatok 47-44-nél vonultak pihenni. 

Szünet után is a törökök akarata érvényesült a palánkok alatt (64-50 a 28. percben), amikor pedig agresszívebb védekezéssel próbálkoztak Barróék, akkor a játékvezetők léptek közbe. Mindkét csapat hamar összegyújtötte az öt faultot, így pontok főleg a büntetővonalról potyogtak ebben a játékrészben.

 

Az utolsó negyedben volt még két fellángolása az U-nak, előbb Calnicenco majd Kromah vitt be egy sorozatot, de a házigadáknak mindkét esetben volt válasza.

A 92-82 végeredmény azt is jelenti, hogy  - bár jelenleg pontegyenlőség van a két csapat között - amennyiben az U-BT megnyeri két hátramaradt mérkőzését (hazai csarnokban, az idegenben legyőzőtt Dinamo Tbiliszi és Lukoil Szófia ellen), akkor első helyen végez csoportjában.

Folytatás november 15-én a Dinamo Tbiliszi ellen a Szamos-parti sportcsarnokban.

Eredmény
Isztambul BBSK–Kolozsvári U-BT 92-82
Pontszerzők: Thompson 19, Mert Çevik 16, Uğur Dokuyan 10, Bircevic 11, Buva 15, İlkan Karaman 6, Bekir Karlı 5, Buckner 10 illetve Watson 16, Kuti 16, Sakic 12, Barro 10, Kalnichenko 12, Kromah 8, Török 8

 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?