Női vízilabda: Mchunu Hlengiwe is tagja a magyar keretnek

Október végén kétnapos keretedzést tart Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Mchunu Hlengiwe nem csak színfoltként került be a keretbe.

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a szakember 15 játékost hívott a keretbe, azonban az európai Szuperkupára készülő UVSE legjobbjai hiányoznak majd. Ugyanakkor őket is láthatja majd a szakvezető, mivel a válogatott edzőmeccset vív a fővárosiakkal.

A kétnapos összetartás október 30-án, délután kezdődik, majd másnap egy tréning és egy edzőmeccs szerepel a programban. A megnevezett 15 játékos közül hárman nem edzettek még Bíró Attilával: a válogatottban már korábban bemutatkozó Vályi Vanda, illetve a teljesen újonc Mchunu Hlengiwe és a magyar állampolgárságot megkapó Rybanska Natasa. „Van egy 22-23-as lista, amelyről mindenkit meg szeretnék nézni” – mondta a hazai világbajnokság utáni első keretéről Bíró Attila.

Mchunu Hlengiwét egyéves korában fogadta örökbe egy magyar pár a Dél-Afrikai Köztársaságban. „Nevelőapám pincérként dolgozott, anyukám ugyanott egy árvaházban” – mesélte történetét Mchunu Hlengiwe. A most 19 éves lány vízilabdázni 6 évesen kezdett el kiskori asztmája miatt. 

„A rotálás ebben a szezonban még inkább indokolt, mint korábban, egyrészt az Európa-kupával megduplázódott meccsszám, másrészt az esedékes fiatalítás miatt” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki több fiatalt is ki akar majd próbálni éles helyzetben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki Gina (Szentes), Magyari Alda (Póló SC)
Mezőnyjátékosok: Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta Dunaújváros), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Mchunu Hlengiwe (Dunaújváros), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (Szentes), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?