BL: a Liverpool bokszzsáknak használta a Maribort

Kiütéses győzelmet aratott a Liverpool labdarúgócsapata a Maribor ellen idegenben a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.  A keddi játéknap rangadóján a Manchester City 2-1-re verte a Napolit, a Real Madrid és a Tottenham viszont nem bírt egymással. Gulácsi Péterrel a soraiban az RB Leipzig 3-2-re diadalmaskodott a Porto ellen, a Dortmund ellen 1-1-es döntetlent elérő APOEL-ben pedig csereként kapott lehetőséget Sallai Roland.

A keddi nap legnagyobb rangadójának az egyaránt kiváló formában lévő Manchester City és a Napoli ütközete ígérkezett. Az olasz lapok délelőtt még arról írtak, hogy a Nagy-Britanniát sújtó Ophelia hurrikán miatt elhalaszthatják a mérkőzést, ám erre nem került sor. A viharos kezdésről így is gondoskodott Guardiola csapata, 13 perc után már 2-0-ra vezettek az égszínkékek. A 38. percben Mertens tizenegyesből szépíthetett volna, a vendégek belga támadója azonban kihagyta a megítélt büntetőt. A második félidőben Diawara tizenegyesével csökkentette hátrányát az olasz csapat, az egyenlítés azonban már nem sikerült.

A Real Madrid a H-csoport első helyéért csapott össze hazai pályán a Tottenhammel. A londoniak a 28. percben Varane öngólja révén kerültek előnybe, ám Cristiano Ronaldo még az első félidő vége előtt egyenlíteni tudott büntetőből. A második játékrészben hiába adódtak komoly lehetőségei a Realnak többek közt Ronaldo és Benzema révén, a kiválóan védő Lloris eszén nem tudtak túljárni, így a Spurs összességében megérdemelten vitte haza az egyik pontot a Bernabéuból.

A Liverpool valóságos gálaelőadást rendezett Szlovéniában. Jürgen Klopp tanítványai a Maribor vendégeként hét góllal terhelték meg a hazaiak hálóját, a Vörösöktől Salah és Firmino is duplázni tudott.

Kiütéses sikert aratott a Szpartak Moszkva is, amely meglepetésre az orosz fővárosban rámolt be ötöt a Sevillának.

Két magyar játékos is eredményes napot zárt: Gulácsi Péter végigvédte az RB Leipzig 3-2 arányú győzelmét hozó hazai mérkőzését a Porto ellen, Sallai Roland pedig a 72. percben állt be a Dortmund ellen egy bravúros ikszet kiharcoló ciprusi APOEL-be.

Kapcsolódók

Kimaradt?