Rangadók várnak a kézi-BL-ben a magyar csapatokra

A Veszprém, a Győr és a Ferencváros is csoportrangadót vív a kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában, míg a Szeged a kötelező győzelem terhével fogadja a Dinamo Minszket.

A férfi BL-ben a nyolc forduló után százszázalékos MKB Veszprém a mögötte négy ponttal lemaradva második, címvédő THW Kielhez látogat. Nagy Lászlóék az egymás elleni párharc első mérkőzésén, október 18-án 31-30-ra nyertek, és most is hasonlóan komoly csatára van kilátás. A magyar bajnok ezt követően, február 23-án fogadja a tavalyi fináléban alulmaradt spanyol Atlético Madridot, és a két találkozón elegendő egy pontot begyűjtenie, hogy csoportelső legyen, ebben az esetben a nyolcad-, valamint továbbjutás esetén a negyeddöntőben is hazai pályán játszhatja a visszavágót.

A Pick Szeged ugyanakkor egyre nehezebb helyzetbe kerül, és ha szombaton nem tudja legyőzni a fehérorosz Dinamo Minszket, akkor szinte bizonyosan elbúcsúzhat a nyolcaddöntős reményektől. A két gárda őszi derbijén a Tisza-partiak 29-24-re kikaptak idegenben. Skaliczki László vezetőedző együttese a záró körben Berlinben lép pályára.

gyorA női BL középdöntőjében a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria is hibátlan, és most olyan ellenfelekkel szemben csatázik, akik eddig szintén nem hullajtottak pontot. A Győr Larvikban, az FTC Dabason a Krim Ljubjanával szemben próbál meg óriási lépést tenni az elődöntőbe jutásért. A fővárosi együttes számára nehéz lesz a hátralévő négy forduló, hiszen Zácsik Szandra után spanyol sztárja, Nerea Pena sem játszhat súlyos sérülése miatt.

A hétvégi program:

D csoport

  • Pick Szeged-Dinamo Minszk (fehérorosz), szombat 16.30
  • Barcelona (spanyol)-Croatia Zagreb (horvát), szombat 17.15

Az állás

  1. Barcelona 14 pont/8 mérkőzés (256-199)
  2. Berlin 14/9 (261-255)
  3. Minszk 11/8
  4. Szeged 4/8 (210-243)
  5. Schaffhausen 4/9 (254-292)
  6. Zagreb 3/8

B csoport:

  • Celje (szlovén)-HCM Konstanca (román), szombat 17.30
  • Atlético Madrid (spanyol)-Sävehof (svéd), vasárnap 18.00
  • THW Kiel (német)-MKB Veszprém, vasárnap 20.00

Az állás

  1. Veszprém 16 pont
  2. Kiel 12
  3. Madrid 8
  4. Celje 4 (192-215)
  5. Konstanca 4 (190-231)
  6. Sävehof 4 (227-269)

    A csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Női BL, középdöntő, 3. forduló:
I. csoport:

  • Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC, szombat 18.45
  • Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Randers (dán), vasárnap 20.00

    Az állás

  1. Győr 4 pont (52-35)
  2. Larvik 4 (45-37)
  3. Podgorica 0 (35-47)
  4. Randers 0 (37-50)

II. csoport:

  • Oltchim Râmnicu Vâlcea (román)-Zvezda Zvenyigorod (orosz), szombat 19.00
  • FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Ljubljana (szlovén), vasárnap 16.15

Az állás

  1. Ljubljana 4 (57-48)
  2. FTC 4 (58-56)
  3. Oltchim 0 (46-51)
  4. Zvenyigorod 0 (58-64)

A csoportok első és második helyezettjei jutnak az elődöntőbe.

Kimaradt?