Liga 1: botlottak az éllovasok, „technikai problémák” miatt veszíthet pontot a Sepsi OSK

Nem tudta kihasználni a FCSB botlását a Kolozsvári CFR, amely legnagyobb riválisához hasonlóan 0-0-s döntetlent ért el a labdarúgó Liga 1 „tavaszi szezonjának” első fordulójában. Ugyanezzel az eredménnyel ért véget a Sepsi OSK-Astra mérkőzés, de „technikai problémák” miatt a háromszékiek zöld asztalnál 0-3-ra bukhatják a találkozót.   

Megmaradt a labdarúgó Liga 1 táblázatának élén álló két csapat – a Kolozsvári CFR és a fővárosi FCSB – közötti 4 pontos különbség a 14. forduló után is, így a Poli Iașit idegenben legyőző CSU Craiova nevető harmadikként beérte pontszámban Gigi Becali csapatát.

A hétvégi etap amúgy a gólszegénységével hívja fel magára a figyelmet, az első öt mérkőzés közül három gólnélküli döntetlennel ért véget, a másik kettőn pedig összesen 4 találat esett.

Utólag módosulhat viszont az egyik összecsapás eredménye, ugyanis a 0-0-val végződő Sepsi OSK-Astra Giurgiu mérkőzés után a vendégek óvás nyújtottak be a világítóberendezés kétszeri meghibásodása miatt. A liga szabályzata 15 perces „technikai szünetet” néz el, a dél-romániai egyesület vezetői szerint a brassói Ifjúsági Stadion pedig ennéál hosszabb ideig borult sötétségbe.

Labdarúgó Liga 1, eredmények
FC Voluntari-FCSB 0-0
Szászmedgyesi Gaz Metan-Viitorul 0-1
CSM Poli Iaşi-CSU Craiova 1-2
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-Astra
Kolozsvári CFR-FC Botoşani 0-0
Temesvári ACS Poli-Concordia (hétfő, 18:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
Dinamo-Juventus (hétfő, 20:45, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)

Kapcsolódók

Kimaradt?