Liga 1: szépségdíjas mérkőzésen hajtott fejet a Sepsi OSK

Öt gól esett a brassói Tineretului stadionban kedden este a Sepsi OSK és CSU Craiova összecsapásán, amelyet a labdarúgó Liga 1 tizenegyedik fordulójának első játéknapján tartottak meg.

0-1, 1-1, 1-2, 2-2, 2-3 - ez volt az eredmény alakulása a székely és az oltyán csapat összecsapásán. Az elsőhegedűs szerepe végig a dél-romániaiaké volt, de a háromszékiek a mérkőzés több szakaszában felnőttek ellenfelük szintjére.

A vezetést a 19. percben szerezte meg a Craiova Burlacu révén, aki Mitriţă passzát váltotta gólra. Az első félidőben Gustavo elpuskázott még egy óriási helyzetet. A 60. percben a Sepsi OSK csapatkapitánya, Hadnagy Attila fejesgóllal egyenlített, de a hazai öröm nem tartott sokáig, mert a 68. percben Burlacu óvatlanságát kihasználva Bancu kitharcoltb egy büntetőt, amit Gustavo váltott gólra. Alig két perccel később ismét a hazaia tábor tombolhatott, amikor Patrick Petre zseniális passzából Astafei megszerezte az egyenlítő gólt.

A végső szó a vendégeké volt, akik tíz perccel a hármas sípszó előtt utoljára és végérvényesen is magukhoz ragadták a vezetést Bancu 16 méterről eleresztett és Fejér lábai között átcsúszó lövésével.

A CSU Craiova ezzel 22-re növelte pontjai számát és ideiglenesen feljött a tabella második helyére, alig két ponttal lemaradva a listavezető Kolozsvári CFR mögött, amely csütörtökön este a Fellegváron fogadja a FCSB alakulatát. 

Liga 1, a 11. forduló eredményei

  • FC Voluntari-Temesvári Poli 1-0
  • Sepsi OSK-CS U Craiova 2-3

Szerda

  • FC Botoşani-CSM Poli Iaşi (18:30, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
  • Dinamo-Concordia (21:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)

Csütörtök

  • Viitorul-Juventus (16:30, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
  • Szászmedgyesi Gaz Metan-Astra (18:30, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)
  • Kolozsvári CFR-FCSB (21:00, Digi Sport, Dolce Sport, Look TV)

Kapcsolódók

Kimaradt?