Kolozsvári kosár Eb: Montenegró nem balkánkodta el magát Csehország ellen

Nem balkánkodta el a Csehország elleni összecsapást a montenegrói válogatott a kolozsvári Európa-bajnokság negyedik játéknapjának első mérkőzésén, így az este 20.30-kor kezdődő román-magyaron az ősi rivális legyőzése nem csak "üres" büszkeséget jelentene a magyat tábor számára, hanem továbbjutást is ünnepelhetnek a szurkolók.

Spanyolország és Horvátország egyaránt három sikerrel áll három fordulót követően, és mindkét együttes kiharcolta helyét a kieséses szakaszra, mögöttük azonban még kérdéses a másik két továbbjutó kiléte. A cseh-montenegrói mérkőzés előtt még folyt a számolgatás, hogy az utolsó két, továbbjutást jelentő harmadik és negyedik helyért akár három csapat is odaérhet: az 1-1 győzelemmel álló cseh, montenegrói  és magyar válogatott.

Hangáékat épp a hétfőn megvert Csehország üthette volna el a továbbjutástól, ha Satoranskyék legyőzik Montenegrót.

Ez a forgatókönyv már a mérkőzés kezdetén alaptalanná vált, ugyanis Vucenicék nem komolyttalankodták el az összecsapást és nagyarányú (88-75) győzelmet arattak Csehország fölött.

A C csoport állása

  1. Spanyolország 6 pont (három mérkőzés)
  2. Horvátország 6 (három mérkőzés)
  3. Montenegró 6 (négy mérkőzés)
  4. Csehország 5 (négy mérkőzés)
  5. Magyarország 4 (három mérkőzés)
  6. Románia 3 (három mérkőzés)

Egy Románia elleni győzelemmel Hangáéknak 6 pontjuk lesz, és továbbjutottak az isztambuli egyenes kieséses szakaszba.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?