US Open: a nőknél nem lesz címvédés

Már az első fordulóban kiesett a női egyes címvédője a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, az év utolsó Grand Slma-tornáján: Angelique Kerber a japán Oszaka Naomitól kapott ki kedden két nagyon sima szettben.

A 29 éves német játékos idén gyenge formában versenyez: nem nyert tornát és 25 győzelme mellett immár 18 veresége is van. A világranglistán - amelyet korábban vezetett is - jelenleg csak a hatodik, s a mostani kudarc nyomán kikerül az első tíz közül is.

A 19 esztendős Oszaka a 45. a WTA rangsorában, és igazi specialistája az első körös GS-meccseknek: ez volt a hatodik ilyen mérkőzése, és eddig valamennyit megnyerte. Mindehhez külön siker, hogy Kerber volt a fiatal japán játékos első top tízes áldozata.

A US Openen legutóbb 2005-ben fordult elő, hogy a női címvédő már nyitókörben kiesett, akkor az orosz Szvetlana Kuznyecovával történt meg ez.

Könnyed győzelemmel kezdte meg viszont a szereplését New Yorkban a női világelső Karolina Pliskova: a cseh teniszező a lengyel Magda Linette ellen nyert kedden két sima játszmában.

A 25 éves teniszező tavaly döntőt játszott az amerikai nyílt bajnokságon, most pedig be kell jutnia a fináléba ahhoz, hogy megőrizze első helyét a világranglistán.

A férfiaknál a világelső Rafael Nadal három szettben nyert Dusan Lajovics ellen, bár az első szettben egy pontra volt attól, hogy kettős brékhátrányba kerüljön. A játszma végül rövidítésben dőlt el, a második és harmadik szettet azonban a spanyol simán nyerte.

Nadal 13. alkalommal indult el a US Openen, és mindig túljutott az első fordulón. A második körben a japán Daniel Taro vagy az amerikai Tommy Paul lesz az ellenfele.

Roger Federer 17. US Openét elég döcögősen kezdte, ötjátszmás mérkőzést kellett vívnia a 19 éves amerikai Frances Tiafoe-val. Utoljára pont 17 éve volt erre példa, hogy a 19 Grand Slam-győztes svájci ötszettes meccset vív az első körben New Yorkban.

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Federer (svájci, 3.)–Tiafoe (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1, 1:6, 6:4
  • Nadal (spanyol, 1.)–Lajovics (szerb) 7:6, 6:2, 6:2

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Ka. Plísková (cseh, 1.)–Linette (lengyel) 6:2, 6:1
  • Strycová (cseh, 23.)–Doi (japán) 6:1, 6:3
  • Keys (amerikai, 15.)–Mertens (belga) 6:3, 7:6
  • Ostapenko (lett, 12.)–Arruabarrena (spanyol) 6:2, 1:6, 6:1
  • Cirstea (román)–Kerkhove (holland) 6:1, 6:3
  • Wickmayer (belga)–Curenko (ukrán, 28.) 6:3, 6:1
  • Oszaka (japán)–Kerber (német, 6.) 6:3, 6:1

Kapcsolódók

Kimaradt?