Színpompás nyitóünnepséggel kezdődött meg a budapesti cselgáncs-vb

Színpompás nyitóünnepséggel kezdődött meg hivatalosan a cselgáncs-világbajnokság hétfő délután a Papp László Budapest Sportarénában.

A műsor Al Bano fellépésével indult, a 74 éves olasz énekes előadta a Nemzetközi Judo Szövetség himnuszát, majd mintegy húszperces koncertet adott. Ezt követte a részt vevő 140 ország zászlójának behozatala, majd a vb kabalafigurája, Judogi köszöntötte a nézőket. A zenés-táncos ünnepi műsorban íjászok, kopjások, huszárok és csikósok mellett Molnár Levente operaénekes is színre lépett.

Üdvözlő beszédében Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntötte a helyszínen tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, továbbá a dzsúdós család valamennyi tagját. Az MJSZ első embere külön köszönetet mondott a kormánynak - a vb megrendezéséhez nyújtott támogatásáért -, a nemzetközi szövetségnek (IJF) és a több mint 400 önkéntesnek.

Marius Vizer, az IJF vezetője ugyancsak köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, majd megnyitotta a sportág első magyarországi világbajnokságát. 

A nyitónap éremküzdelmei 17 órától zajlanak a Papp László arénában.

A rendezvényre Budapestre érkezett Vlagyimir Putyin orosz elnök, a nemzetközi csengáncsszövetség tiszteletbeli elnöke is, akinek politikai jellegű találkozóiról külön cikkben számolunk be. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?