Afrika-kupa: a nigériai „Szuper Sasoké” lett a trófea

Az Afrikai Nemzetek Kupája 2013-as kiírását Nigéria nyerte, amely Sunday Mba találatával legyőzte a döntőben a meglepetéscsapat Burkina Fasót. A győztes csapat tagja - bár a döntőben nem lépett pályára - a Kolozsvári CFR 1907 új középpályása, Nwankwo Obiora is.

A találkozó előtt mindkét csapatból kiesett egy-egy fontos ember: a „Szuper Sasok" lesérült házi gólkirályuk, a négy találatnál járó Emmanuel Emenike nélkül léptek fel, a másik oldalon pedig a keret legértékesebbje, a karmester Armand Traoré ült le a kispadra a mérkőzés előtti bemelegítés után.640

Ahogyan azt várni lehetett, a zöld mezes nigériaiak kezdtek jobban, a 10. percben Brown Ideye vezetést is szerezhetett volna számukra, ha az ötösről a kapuba lövi a kapus által elé ejtett labdát.

A burkinaiak több veszélyes lövéssel és fejessel is jelentkeztek az első félidőig, de a nigériai kapusnak egyszer sem kellett játékba avatkozni. Mi tagadás, a jó kezdés után alaposan leült a mérkőzés, de a 39. percben megbocsátottunk mindent, Sunday Mba ugyanis egy csodálatos góllal juttatta vezetéshez a „Sasokat".mba

A második játékrészt is a nigériaiak kezdték jobban, és kihasználták, hogy többet kellett támadni ellenfelüknek, de a frissiben beállt Ahmad Musa elhibázott egy kisebb helyzetet, Victor Moses pedig elvariált egy sokkal nagyobbat. A hajrára fordulva CSZKA Moszkva támadója, Musa nemes egyszerűséggel elesett a kapussal szemben állva, kapusa, Vincent Enyeama viszont hatalmasat védett Wilfried Sanou közeli lövésénél.2010096 big-lnd

A legvégén nem tudtak már újítani a „Csődörök", a nigériaiaknak még az is belefért, hogy elpuskázzanak pár újabb helyzetet: a „Szuper Sasok" nyerték az ANK 2013-as kiírását.

Kimaradt?