Ciprian Deac is bekerült Christoph Daum csapatába

Christoph Daum egy játékost hívott be a Liga 1-ben éllovas Kolozsvári CFR-ből a román labdarúgó-válogatottba, amely szeptemberben Örményországgal és Montenegróval találkozik az európai vb-selejtező E-csoportjában.

Ciprian Deac eddig 11 mérkőzésen lépett pályára a felnőtt válogatottban, legutóbb a Bosznia-Hercegovina elleni 2011-es Eb-selejtezőn kapott lehetőséget. A kerettagokat bemutató videóban Daum azt mondta, egyeseknek talán meglepetést jelenthet, hogy Deac is kapott meghívót, de szerinte a beválogatása ésszerű döntés az alapján, amit a CFR középpályása az elmúlt fél évben mutatott. „Karakteres játékos, nagyon sok képességgel, szeretnék többet megtudni róla” – fejtette ki Daum.

A román válogatott az elmúlt hat fordulóban csak hat pontot szerzett csoportjában, így az oroszországi vb-re való kijutáshoz óriási bravúr kellene a hátralevő négy mérkőzésen. Szeptember 1-jén a nemzeti csapat Bukarestben fogadja az örményeket, majd három nappal később Podgoricában, Montenegró fővárosában vendégeskedik.

A román labdarúgó-válogatott kerete a következő vb-selejtezőkre

Kapusok: Ciprian Tătărușanu (FC Nantes), Costel Pantilimon (Watford), Florin Niță (FCSB).

Hátvédek: Bogdan Țîru (FC Viitoru), Vlad Chiricheș (Napoli), Valerică Găman (Karabükspor), Alin Toșca (Betis), Romario Benzar (FCSB), Steliano Filip (Dinamo), Cristian Ganea (FC Viitorul), Sergiu Hanca (Dinamo)

Középpályások: Bicfalvi Erik (FK Ural), Răzvan Marin (Standard Liege), Nicolae Stanciu (Anderlecht), Mihai Pintilii (FCSB), Alexandru Băluță (CSU Craiova), Ciprian Deac (Kolozsvári CFR), Alexandru Maxim (Mainz).

Támadók: Andrei Ivan (FK Krasznodar), Alexandru Chipciu (Anderlecht), Bogdan Stancu (Bursaspor), Florin Andone (Deportivo), Adrian Popa (Reading).

Tartalékok: Silviu Lung (Kayserispor), Cosmin Moți (Ludogorec Razgrad), Alexandru Mățel (Dinamo Zagreb), Ionuț Nedelcearu (Dinamo), Dragoș Nedelcu (FCSB), Constantin Budescu (FCSB), Dorin Rotariu (Club Brugge), Gheorghe Grozav (Karabükspor), George Pușcaș (Benevento), Florin Tănase (FCSB), Cătălin Golofca (FCSB).

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?