Véghezvitte a szóló szabadmászás Holdra szállását egy amerikai hegymászó

A világon elsőként egyedül, biztosítás nélkül mászta meg a világ egyik legnehezebb sziklafalát, a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban álló hírhedt El Capitan gránitmonolitot Alex Honnold amerikai hegymászó.

A 31 éves kaliforniai extrémsportoló szabadmászásban, vagyis csak csupasz kezét és lábát használva, biztosítókötél nélkül hódította meg szombaton három óra és 56 perc alatt a csaknem egy kilométeres függőleges sziklafalat. A mászást a National Geographic támogatta, amely dokumentumfilmben számol majd be a páratlan teljesítményről.

A szabadmászók nem húzzák fel magukat köteleken és nem használnak vésőt, hogy kapaszkodási helyet vájjanak a sziklába. Centiméterről centiméterre másznak, ujjaikkal, lábfejükkel a szikla hasadékaiba vagy a szikla kicsiny, éles nyúlványaiba kapaszkodnak. Az El Capitan Honnold általi meghódítását nagyon gondos előkészítés előzte meg, mert egyetlen rossz kéz- vagy lábmozdulat végzetes lehet.

Alex Honnold ismert arról, hogy képes előre pontosan meghatározni és megjegyezni a kapaszkodóhelyeket egy-egy szakaszon, minden mászásáról naplót vezet és 20 év tapasztalattal a háta mögött képes veszélyes helyzetekben is megőrizni nyugalmát és elemzőképességét - közölte a National Geographic. A férfi 11 évesen kezdte a mászást, gyerekként még szobai mászófalon, később pedig az egyetemet is otthagyta, hogy meghódítsa a világ legmagasabb csúcsait.

Honnold hét éve készült a megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozásra és egy éven át gyakorolta a mászást függőleges hegyoldalakon az Egyesült Államokban, Kínában, Európában és Marokkóban. Tervébe csak barátok és alpinisták szűk köre volt beavatva.

Az, amit Honnold véghezvitt, a szóló szabadmászás világában a Holdra szállással ér fel - mondta Tommy Caldwell hegymászó, aki 2015-ben társával, Kevin Jorgesonnal elsőként hódította meg szabadmászásban a 915 méter magas sziklafalat, igaz, biztosítókötelet használva és 19 nap alatt.

Adam Ondra cseh sportember 2016-ban rekordot állított fel azzal, hogy mindössze nyolc nap alatt mászott fel a falon szintén segédeszközök nélkül, ugyanakkor kötélbiztosítás mellett.

Alex Honnold egyike volt 2014-ben azoknak a hegymászóknak, akikkel a Clif Bar amerikai élelmiszeripari konszern felmondta a szponzori szerződést, miután dokumentumfilm tárta fel, milyen mértékben kockáztatják életüket a védőfelszerelést mellőző alpinisták.

Honnold most elismerte, hogy kívülállóknak őrültségnek tűnhetnek az olyan extrém teljesítmények, mint az övé, de hangsúlyozta, hogy életéből 20 évet szentelt a hegymászásnak, ebből hat vagy hét évet ennek az egyetlen projektnek, vagyis nem hirtelen elhatározásból született, felelőtlen döntésről van szó, hanem alaposan előkészített teljesítményről.

Kapcsolódók

Kimaradt?