Kikapott a román lányoktól a Ferencváros, búcsúzott a BL-től

A Ferencváros házigazdaként 27-26-ra kikapott a címvédő Bukaresti CSM csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott. A második félidőben sokáig állt a játék.

A bukarestiek türelmesen kezdtek, a kilencedik percben már három találattal vezettek (3-6). A romániai mérkőzéshez képest sokkal jobban teljesítő Bíró Blanka védéseire alapozva a 22. percre felzárkózott és egyenlített az FTC (11-11), majd a vezetést is visszavette. Mivel támadásban csak a montenegrói Marija Jovanovic nyújtott átlag felettit, jelentős előnyt nem tudott  kialakítani (15-14).

A játék képe a szünet után sem változott, és a Ferencváros dolgát az sem könnyítette, hogy a norvég játékvezetők túlságosan tisztelték a címvédőt. Elek Gábor vezetőedző továbbra is keményebb védekezést és gyorsabb támadójátékot kért játékosaitól, de ez sem vezetett eredményre.

A második félidő közepén hosszú percekig állt a játék, mert a közönséget annyira felhergelték a játékvezetők megkérdőjelezhető döntései, hogy a román kapu előterébe egy söröspoharat és pénzérméket dobtak. A vendégcsapat játékosai és edzői hevesen tiltakoztak, majd utóbbiak lökdösni kezdték egymást az európai szövetség szerb ellenőrével.

A folytatásban Bianca Bazaliu vezérletével ismét magabiztosan vezettek a bukarestiek, részben azért, mert a magyar csapat nem a megfelelő hőfokon és nem kellő pontossággal kézilabdázott. Amikor ez változott, az FTC egyenlített, de végül egy góllal kikapott.

Eredmény: FTC-Rail Cargo Hungaria - Bukaresti CSM (román) 26-27 (15-14)
Továbbjutott: a Bukarest CSM kettős győzelemmel, 57-51-es összesítéssel

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?