Megnyílt Aradon a Puskás-vándorkiállítás

Az RMDSZ székházában nyitotta meg a felcsúti Puskás Intézet és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a Puskás 10 című vándorkiállítás aradi állomását csütörtök délután.

A tavaly novemberben, az „évszázad mérkőzésének” kikiáltott londoni 6:3 évfordulóján indult mozgó tárlat apropóját az adta, hogy 2016-ban volt a világhírű magyar labdarúgó halálának 10., most április elsején pedig születésének 90. évfordulója, továbbá idén 10 éves a labdarúgó-akadémia.

A szép számban megjelent érdeklődőket Faragó Péter parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök, Bognár Levente aradi alpolgármester és Balogh Balázs, a Puskás Intéze igazgatója köszöntötte. Utóbbi elmondat, hogy az intézet leggazdagabb gyűjteménye a Puskás-hagyaték, de időközben a legendás magyar Aranycsapat többi tagjának emléktárgyaival is bővült a magyar sporttörténelem egyik legjelentősebb múzeuma. Az aradi kiállításon külön sarkot rendeztek be Lóránt Gyulának, aki mielőtt a Honvéd és a magyar válogatott védelmét erősítette volna, Aradon játszott, és 1947-ben román bajnoki címet nyert a két évvel korábban alapított Neuman-féle textilgyári csapattal, az ITÁ-val (a mai UTA elődjével). Meglepetésként, Balogh Balázs a megnyitón egészítette ki ezt az emléksarkot az egykori Aradi Atlétikai Club 1931-es csapatzászlajával.

A Puskás 10 című kiállítás igyekszik bemutatni a legendás Puskás Öcsi pályafutásának és életének minden korszakából egy-egy részletet. Megtekinthető például a Budapesti Honvéddal és a Real Madriddal nyert megannyi kupa, gólkirályi és BEK-serlegek; emléktárgyak és újságcikkek az 1952-es a helsinki olimpiai bajnoki címről, az 1953-as angolok elleni 6:3-ról, vagy az 1954-es világbajnoki döntő elveszítéséről, de a magánéletéről is számos leírás látható-olvasható.

Az aradi kiállítás április 28-ig látogatható, naponta 10–18 óra között, húsvét kivételével. Arad után Nagyváradra viszik a kiállítást – mondták a szervezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?