Bulira fel! Hargitai hokiderbi következik

Parázsnak ígérkezik a Gyergyószentmiklósi Progym és a Csíkszeredai Sportklub párharca a román jégkorong-bajnokság rájátszásában. A kedden kezdődő elődöntő másik ágán az alapszakaszelső Brassói Corona a címvédő Galaci Dunăreaval találkozik – előzetes.

A Progym az alapszakaszban rendre szoros mérkőzéseket játszott a Sportklubbal, de a pontok legtöbb esetben a MOL Ligában is induló kék-fehérekhez kerültek. A két csapat hat egymási elleni bajnokijából négyet a rendes játékidőben, egyet pedig hosszabbítással nyert meg a csíki együttes. A gyergyói hokisok február elején törték meg a jeget, amikor is saját közönségük előtt 5:4-re múlták felül a Sportklubot.

Kopacz Zoltán, a Progym elnöke a Maszol.ro kérésére felvázolta, milyen reményekkel vágnak neki a rájátszásnak: „Nagyjából azonos eséllyel indulnak a csapatok. Lehetett látni az eddigi hat mérkőzésen, hogy bárki nyert, egy góllal tette ezt. A playoff más kategória, egy szerényebb képességű csapatnak is lehet esélye, ezek ki-ki mérkőzések, a pillanatnyi forma, a játékosok fizikai, és lelki állapota is döntő lehet. Amit kívánnék ettől az egész párharctól az nem más, mint a sportszerű hozzáállás, mind a szurkolóktól, mind a játékosoktól. Ez egy igazi hargitai derbi, meg kell mutatni, hogy a szükség van a jégkorongra Székelyföldön” – fogalmazott portálunknak a vezető.

Az első két meccset Csíkszeredában rendezik kedden és szerdán, majd hétvégén Gyergyószentmiklóson folytatódik az egyik fél három győzelméig tartó elődöntő. A szezon eddigi részében több pontot gyűjtő Sportklub pályaelőnnyel várja a párharcot, ha szükség lesz ötödik meccsre, akkor azt a Vákár Lajos Műjégpályán rendezik meg.

Leo Gudas, a Sportklub cseh vezetőedzője szeretné, ha csapata fegyelmezettebben játszana, mint a legutóbbi, vereséggel végződő gyergyói mérkőzésen: „Egy új fejzet nyílik a rájátszás kezdetével. Nagyon fontos mérkőzések következnek számunkra, amelyre úgy gondolom megfelelően felkészültünk. Nagyon nehéz lesz a kezdet, de egy jó csapat vagyunk, és ezt bizonyítanunk kell. Fontos lesz, hogy megfelelően játsszunk a saját zónákban és lehetőleg minél kevesebb kiállítást szedjünk össze, nem úgy, mint a legutóbbi egymás elleni meccsen, amikor rendre rosszul oldottuk meg a hátrányos védekezést, amelyekből négy gólt is kaptunk” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményben.

Érdekesség, hogy a Progym játékoskeretében több olyan külföldi játékost is találunk, aki korábban Csíkszeredában jégkorongozott. Dmitri Kovjazin és Alekszej Alekszejev a Sportklubnál kezdte a jelenlegi idényt, de október közepén mindkét légióst eltanácsolták. Mikhail Konjajev tavaly nyáron költözött Csíkból Gyergyóba, ugyanakkor Václav Novák is mindkét városban megfordult. A Progym rutinos cseh edző-játákosa térdsérüléssel bajlódik, így várhatóan nem léphet jégre a Sportklub ellen.

Brassó a favorit

Kedden 18.30-tól elkezdődik a Brassói Corona és a CSM Dunărea Galați közti megmérettetés is. Az eddigi eredmények alapján nem valószínű, hogy ismét címvédés lesz a bajnokságban. A brassói együttes nagy előnnyel végzett az alapszakasz első helyén, Martin Lacroix játékosai 23 ponttal szereztek többet a Marius Trandafir által felkészített Duna-parti alakulatnál.

A galaciak hat próbálkozásból csak egyszer tudták legyőzni Brassót a 2016/17-es szezonban, de a legutóbbi galaci mérkőzés végeredménye (12:2) csalóka, hiszen a Corona alapembereinek nagy részét pihentette azon az összecsapáson. A brassóiak korábban kétszer is elgázolták elődöntős vetélytársukat, ősszel előbb Brassóban 12:4-re, míg Galacon 11:4-re nyertek a román bajnokság idei kiírásának favoritjai.

Román jégkorong-bajnokság, az elődöntő programja

Március 7., kedd

  • Brassói ASC Corona–CSM Dunărea Galați 18.30
  • Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym 18.30

Március 8., szerda

  • Brassói ASC Corona–CSM Dunărea Galați 18.30
  • Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym 18.30

Március 11., szombat

  • Gyergyószentmiklósi Progym–Csíkszeredai Sportklub 18.30
  • CSM Dunărea Galați–Brassói ASC Corona 18.30

Március 12., vasárnap (ha szükséges)

  • Gyergyószentmiklósi Progym–Csíkszeredai Sportklub 18.30
  • CSM Dunărea Galați–Brassói ASC Corona 18.30

Március 14., kedd (ha szükséges)

  • Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym 18.30
  • Brassói ASC Corona–CSM Dunărea Galați 18.30
Az 5. helyért (helyszín: Felcsíki Műjégpálya)
Március 11., szombat Sportul Studențesc–Steaua București 18.30
Március 12., vasárnap Steaua București– Sportul Studențesc 18.30
Március 13., hétfő (ha szükséges) Steaua București–Sportul Studențesc 11.30

Kapcsolódók

Kimaradt?