Világbajnok lett az óradnai plébános a kutyaszánhajtó versenyen


-A A+



Világbajnok lett az óradnai közösség római katolikus papja, Kiss Attila az olaszországi Millegrobbéban (Alpe Cimbra) megrendezett FISTC sprint kutyaszánhajtó versenyen - számol be a romkat.ro

A megmérettetést február 16–19. között szervezték meg. A 2004-ben pappá szentelt Kiss Attila hatkutyás szibériaihusky-fogattal nyert világbajnokságot. 

A korábban Európa-bajnok és európa-bajnoki, valamint világbajnoki ezüstérmes Kiss Attila végig vezette mezőnyében a versenyt a világ egyik legismertebb pályáján, és így megszerezte a világelsőséget. Kiss Attila magyar színekben versenyzett. 

"Vasárnap reggel felkelve azt határoztam, nem bízom a véletlenre a dolgot, megbeszéltem a vezérkutyáimmal: ma minden lehetőt bedobunk, győzni kell! Valahogy a két vezér nyugodtabb volt, mint az előző napokban. Fél egykor volt a start. Nagy lendülettel indultunk, aztán a pálya a 9. kilométernél teljesen latyakos volt, két-három méteren eltűnt a hó is. De pedáloztam, ha kellett, ha nem. Így 38 perc és 19,5 másodperces időt produkáltunk, ami a mezőny legjobb ideje lett. Világbajnokok lettünk! Ha jól tudom, ez az első világbajnoki érem Magyarországnak (magyar színekben versenyeztem). Gratulálok a kutyáimnak: a fenomenális két vezérnek: Girónak és Tiszának, a két juniornak, Macinak és Patricknak és a két fáradhatatlan húzókutyának, Luckynak és Deamernek" - számolt be a győzelem pillanatairól Kiss Attila.

A világbajnok pappal a Vasárnap katolikus hetilap készített interjút, amelyet itt olvashat. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X