Liga 1: Andone elhagyta a süllyedő hajót

Távozik az FC Dinamótól Ioan Andone, az 56 éves edzővel közös megegyezéssel szerződést bontott a bukaresti labdarúgóklub vezetősége – írja az Agerpres hírügynökség.

A Dinamo kedd este hivatalos honlapján erősítette meg az edzőváltás tényét, Andone munkáját megköszönték, a napokban pedig várhatóan be is jelentik, hogy ki veszi át a csapat irányítását.

Andone utódja jó eséllyel Cosmin Contra lehet, de felmerült még Claudiu Niculescu és Liviu Ciobotariu neve is.

​A Dinamo mindkét bajnoki mérkőzését elveszítette idén, a 22. fordulóban a ligaelső FC Viitorultól kaptak ki hazai pályán, a héten pedig a Concordia Chiajna győzött ellenük. A piros-fehérek jelenleg még a felsőházban tanyáznak, de a hetedik helyezett Astra Giurgiu hátránya csak egy pont, és Mariuș Șumudică együttese egy meccsel kevesebbet játszott.

Az alapszakasz hátralevő három fordulójában a Dinamo kétszer szerepel hazai pályán, az FC Botoșani és a CSU Craiova ellen, ezt követően a Pandurii Tg. Jiu látja vendégül a fővárosi csapatot.

Anamaria Prodan játékosügynök a Sport.ro Televízió keddi adásában azt mondta, információja szerint Ioan Andonenek külföldi kluboktól vannak ajánlatai.

A rutinos edző karrierje során öt trófeát szerzett a Dinamónak, 2004-ben bajnokságot, három alkalommal Románia Kupát, egyszer pedig Szuperkupát nyert.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?