Útban a címvédés felé a Kolozsvári U-BT

A Kolozsvári U-BT kosárlabdázói 18 pontos sikerrel nyitottak kedd este a Románia Kupa nyolcas döntőjében. Mihai Silvășan csapata a nagy rivális, hazai pályán szereplő Nagyszebeni CSU-t győzte le a negyeddöntőben.

A telt házas Transilvania Sportcsarnokban derbihez méltó hangulatot teremtettek a két csapat drukkerei. A sárga trikókba öltözött szebeni rajongók bármennyire is akarták, nem tudták győzelembe hajszolni kedvenceieket.

A kolozsváriak egyetlen negyedet sem veszítettek el, hármat megnyertek, egy pedig döntetlennel végződött. A negyeddöntő ezzel együtt izgalmas volt, az U sikere csak az utolsó tíz percben vált biztossá.

Vlad Moldoveanu 21 dobott pontja mellett kilenc lepattantót is begyűjtött, míg a nagyszebeni csapatból Radu Paliciuc emelkedett ki 19 ponttal, illetve hét lepattanóval. Kolozsvári oldalon Kuti Nándor és Török Roland is pályára lépett, előbbi három, míg utóbbi hét ponttal zárt.

„Ez a meccs egy igazi döntőhöz hasonlított, remélem a jelenlevőknek és az otthoniaknak is tetszett, amit láttak. Holnap szabadnapunk van, lesz időnk regenerálódni és kigondolni a Steaua elleni mérkőzést” – nyilatkozta Vlad Moldoveanu.

A Kolozsvári U-BT tavaly, Nagyváradon hódította el a trófeát. Érdekesség, hogy a torna házigazdáján 2008 óta „átok ül”, a CSU Asesoft Ploiești kilenc évvel ezelőtti sikere után rendre kudarcot vall a rendező klub.

Kedden a Steaua CSM EximBank jutott be elsőként az elődöntőbe, a bukarestiek simán lepipálták a SCM U Craiova alakulatát.

Férfi kosárlabda Románia Kupa, negyeddöntő
​Nagyszeben (Transilvania Sportcsarnok) 

Nagyszebeni CSU–Kolozsvári U-BT 70:88 (18:22, 16:18, 26:26, 10:22)
Legjobb dobók: Radu Paliciuc 19 pont, Christopher Cooper Williams 17, Igor Mijajlovics 11, ill. Vlad Moldoveanu 21, Kyndall Dykes 19, Filip Adamovics 17

Korábban: Steaua CSM EximBank–SCM U Craiova 83:63

Szerdai program
17.15 Maros BC–Phoenix Galați
19.45 Temesvári BC–Nagyváradi CSM

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?