A tél legnagyobb futballtranszferei

Összegyűjtöttük a téli átigazolási időszak leghangzatosabb klubváltásait, válogatásunkba nemcsak a top nemzetközi játékosmozgások kerültek be, a transfermarkt.com szakoldal segítségével körülnéztünk a magyar és a román piacon is.

A kínai labdarúgó-válogatottban többször is megfordult Chengdong Zang (magyar átírásban Csang Cseng-tung) a Transfermarkt becslése szerint 475 ezer eurót ér, ehhez képest január elején a Hebei China Fortune több mint húszmillió eurót fizetett a játékosért a Beijing Sinobo Guon egyesületnek.  A kínai klubok viszont nem elsősorban a három poszton is bevethető Csang miatt kerültek be a sporthírekbe.

A távolkeleti ország bajnoksága egyre izmosabbnak ígérkezik, köszönhetően az Európából elszipkázott, már befutott játékosoknak. A jelenség persze nem egészen új, de tény, hogy a közelgő idényben olyan játékosok fognak a kínai szuperligában szerepelni, mint Oscar, Axel Witsel, Alexandre Pato, John Obi Mikel, Carlos Tévez, Ricardo Carvalho, vagy akár Guzmich Richárd. A magyar hátvéd az egyik legszínvonalasabb kelet-európai ligából, vagyis a lengyel Ekstraklasaból szerződött Kínába egymillió euró ellenében. 

​A top 10-es téli átigazolási lista élén Oscar áll, a brazil támadó középpályásért a Shangai SIPG vezetői nem sajnáltak kiadni 60 millió eurót, de vagyonokat fizetett a Paris Saint-Germain is a Vfl Wolfsburgnak Julian Draxler játékjogáért – igaz, a 23 éves tehetségre ráfizetettek a „farkasok”, már ha azt nézzük, hogy 2015 nyarán 43 millió euróért érkezett Wolfsurgba, ahonnan most 40 millióért távozott.

Ha már tehetségeknél tartunk, mindenképp megemlítendő Gabriel Jesus és Gonçalo Guedes. Utóbbit a szaksajtó már az új Cristiano Rolnadóként emlegeti. A portugál szélső most elhagyta hazáját, a Benficától a Paris Saint-Germainhez igazolt. A 19 éves Gabriel Jesus nem csak országot, de kontinenst is váltott, a São Paulóban született csatárra a Manchester City csapott le.

Elégedett lehet néhány romániai futballklub tulajdonosai is, a téli szünetben ugyanis sikerült nyélbe ütni néhány jó kis üzletet. Gondolunk itt például Răzvan Marinra eladására, a 20 esztendős középpályást a Standard Liege szúrta ki magának, miközben a dinamós Dorin Rotariu a Club Bruge-zsel kötötött szerződést. Ezzel ötre nőtt a belga bajnokságban futballozó román légiósok száma, az Anderlechtnél játszik Alexandru Chipciu és Nicolae Stanciu, Cristian Manea pedig a Mircea Rednic által vezetett Royal Excel Mouscron csapatánál pallérozódik.

Az ismertebb romániai magyar labdarúgók közül ketten is klubot váltottak a télen, Fülöp István Magyarországon folytatja pályafutását, a nagykárolyi Bicfalvi Erik az orosz ligában belül váltott, ezentúl a jekatyerinburgi FK Uralnál kergeti a labdát. A magyar válogatott tagjai közül Nemanja Nikolics transzfere volt az egyik leglátványosabb, varsói kalandja után a középcsatár az MLS-ben érdekelt Chicago Fire-nél próbálja ki magát.

Top 10 téli átigazolás

  • Oscar (25 éves), brazil támadó középpályás (Chelsea - - > Sanghaj SIPG) – 60 millió €
  • Julian Draxler (23), német szélső (VFL Wolfsburg - - > Paris Saint-Germain) – 40 millió €
  • Gabriel Jesus (19), brazil középcsatár (Palmeiras - - > Manchester City) – 32 millió €
  • Gonçalo Guedes (20), portugál támadó (Benfica - - > Paris Saint-Germain) – 30 millió €
  • Dimitri Payet (29), francia szélső (West Ham United - - > Marseille) – 29, 3 millió €
  • Odion Ighalo (27), nigériai-olasz csatár (Watford - - > Changchun Yatai) – 23, 3 millió €
  • Morgan Schneiderlin (27), francia középpályás (Man. United - - > Everton) – 22, 9 millió €
  • Chengdong Zhang (27), kínai szélső (BJ Sinobo Guoan - - > HB CFFC) – 20,44 millió €
  • Axel Witsel (28), belga középpályás (Zenit - - > TJ Quanjian) – 20 millió €
  • Leonardo Pavoletti, olasz csatár (Genoa - - > SSC Napoli) – 18 millió €

További transzferek

  • Alexandre Pato (27 éves), brazil csatár (Villarreal CF - - > TJ Quanjian) – 18 millió €
  • Memphis Depay (22), holland szélső (Manchester United - - > Olympique Lyon) – 16 millió €
  • Lazar Markovics (22), szerb szélső (Liverpool - - > Hull City) – kölcsönben
  • Sztevan Jovetics (27), szerb-montengrói csatár (Inter - - > Sevilla CF) – kölcsönben
  • Jesé (23), spanyol csatár (Paris Saint-Germain - - > UD Las Palmas) – kölcsönben
  • Demba Ba (31), szenegáli-francia csatár (SH Shenhua - - > Besiktas) – kölcsönben
  • Mamadou Sakho (26), szenegáli középhátvéd (Liverpool - - >Crystal Palace) – kölcsönben
  • Jake Livermore (27), angol középpályás (Hull City - - > West Brom) – 11,5 millió €
  • John Obi Mikel (29), nigériai-angol középpályás (Chelsea - - > TJ Teda) – ingyen igazolták
  • Carlos Tévez (32), argentin árnyékék (Boca Juniors - - > SH Shenshua) – 10,5 millió €
  • Braniszlav Ivanovics (32), szerb középhátévd (Chelsea - - > Zenit) – ingyen igazolták
  • Bojan Krkic (26), szerb-spanyol árnyékék (Stoke City - - > 1. FSC Mainz 05) – kölcsönben
  • Simone Zaza (25), olasz középcsatár (Juventus - - > Valencia CF) – kölcsönben
  • Kamil Grosicki (28), lengyel szélső (Stade Rennais - - >Hull City) – 9 millió €
  • Tomás Rincón (29), venezuelai középpályás (Genoa - - >Juventus) – 8 millió €
  • Alexander Isak (17), svéd középcsatár (AIK Solna - - > Borussia Dortmund) – 8,6 millió €
  • Salvatore Sirigu (30), olasz kapus (Paris Saint-Germain - - > CA Osasuna) – kölcsönben
  • Tim Krul (28), holland kapus (Newcastle - - > AZ Alkmaar) – kölcsönben
  • Adrián Ramos (31), kolumbiai csatár (Borussia Dortmund - - > Granada CF) – kölcsönben
  • Eduardo Vargas (27), chilei csatár (TSG Hoffenheim - - > Tigres) – 6 millió €
  • Clément Grenier (26), francia középpályás (Olympique Lyonnais - - > AS Roma) – kölcsönben
  • Lacina Traoré (26), elefántcsontparti csatár (Monaco - - > Sporting Gijón) – kölcsönben

Román érdekeltségű játékosmozgások

  • Bogdan Stancu (29 éves), támadó (Genclerbirligi - - > Bursaspor) – 750 ezer €
  • Denis Alibec (26), csatár (Astra Giurgiu - - > Steaua) – 2,04 millió €
  • Adrian Popa (28), szélső (Steaua - - > Reading) – 600 ezer €
  • Dorin Rotariu (21), szélső (Dinamo - - >> Club Brugge) – 2,2 millió €
  • Răzvan Marin (20), középpályás (Viitorul FC - - > Standard Liege) – 1,8 millió €
  • Alin Toșca (24), középhátvéd (Steaua - - > Real Betis) 1 millió €
  • Bogdan Vătăjelu (23), balhátvéd (CSU Craiova - - >Sparta Praha) 1,3 millió €
  • Valentin Lazăr (27), szélső (Dinamo - - > al-Sailiya) – kölcsönben
  • Bicfalvi Erik (28), támadó középpályás (Tom Tomszk - - > Ural) – ingyen igazolták
  • Mihai Bălașa (22), jobbhátvéd (AS Roma - - > Steaua) – 500 ezer €
  • Mircea Axente (29), csatár (Medgyesi Gázmetán - - > Faisaly) 250 ezer € 
  • Paul Papp (27), középhátvéd (FC Wil 1900 - - > Karabükspor) – ingyen igazolták
  • Liviu Antal (27), szélső (Hapoel Tel-Aviv - - > Anorthosis) – kölcsönben
  • Claudiu Bumba (23), támadó középpályás (Hapoel Tel-Aviv - - > Kolozsvári CFR) – ingyen igazolták
  • Ciprian Deac (30), szélső (Tobol Kostanay - - > Kolozsvári CFR) – ingyen igazolták
  • Sergiu Buș (24), csatár (Sheffield Wednesday - - > Astra Giugiu) – ingyen igazolták
  • Fülöp István (26), szélső (FC Botoșani - - > DVTK) – 100 ezer €
  • Victoraș Astafei (29), csatár (FC Botoșani - - > Selangor FA) – ingyen igazolták
  • Alexandru Bourceanu (31), védekező középpályás (Steaua - - >Arsenal Tula) – ingyen igazolták
  • Gabriel Matei (26), jobbhátvéd (Marosvásárhelyi ASA - - > Gornik Leczna) – ingyen igazolták

Magyar játékosok klubváltása

  • Nemanja Nikolics (29), csatár (Legia Warszawa - - > Chigaco Fire) – 3 millió €
  • Guzmics Richárd (29), középhátvéd (Wisla Kraków - - > YB Funde) – 1 millió €
  • Kleinheisler László (22), támadó középpályás (Werder Bremen - - > Ferencváros) – kölcsönben
  • Nagy Dominik (21), baloldali középpályás (Ferencváros - - > Legia Warszawa) – 1 millió €
  • Pintér Ádám (28), védekző középpályás (Ferencváros - - >Greuther Fürth)
  • Szakály Péter (30), támadó középpályás (DVSC - - > Puskás Akadémia) – ingyen igazolták
  • Kalmár Zsolt (21), támadó középpályás (RB Leipzig - - > Bröndby IF) – kölcsönben
  • Bognár István (25), támadó középpályás (DVTK - - > Ferencváros)
  • Botka Endre (22), jobbhátvéd (Budapest Honvéd - - > Ferencváros)
  • Feczesin Róbert (30), csatár (Videoton FC - - > Jeonnam Dragons)
  • Hegedűs János (20), középhátvéd (Szombathely - - > Puskás Akadémia) – 200 ezer €
  • ​Vadócz Krisztián (31) középpályás (Mumbai City - - > Kitchee) – 400 ezer €

Kapcsolódók

Kimaradt?