A futball őshazájába igazolt Adrian Popa

A Reading Football Club hétfőn bejelentette, hogy leigazolta a Steauától Adrian Popát. A válogatott szélső 2020-ig kötelezte el magát az angliai együtteshez, amelynek Jaap Stam a vezetőedzője.

A 28 éves román labdarúgó első readingi interjújában elmondta, korábbi klubtársa, Gabriel Tamaș véleményét is kikérte, mielőtt Angliába szerződött. A brit labdarúgást jól ismerő hátvéd azt tanácsolta neki, hogy gondolkodás nélkül mondjon igent a Reading ajánlatára.

Adrian Popa új klubja jelenleg rájátszást érő (3.) helyen áll a 24 csapatot felvonultató angol másodosztályban. A szezon végén az első két helyezett szerepelhet a Premier League-ben, míg a 3–6. helyen záró együttesek újabb mérkőzéseket játszanak a feljutásért.

Jaap Stam csupa jót mondott Popáról a Reading honlapjának: „Adrian egy olyan támadó, akiben rengeteg potenciál rejlik. Magas szinten játszott Romániában, a nemzetközi focit is jól ismeri. Tapasztalt, gyors játékos, folyamatos veszélyt jelent az ellenfeleknek. Jól kezeli a labdát, ráadásul mindkét szélen, sőt csatárként is bevethető” – nyilatkozta a holland mester.

A digisport.ro információi szerint a játékosért 600 ezer eurót fizetett a Reading a Steauának.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?