Mintegy 600 szurkoló tiltakozott a Csíkszeredai Sportklub válságos helyzete miatt

Mintegy hatszáz szurkoló vett részt péntek este Csíkszeredában, a Vákár Lajos Műjégpálya előtt szervezett figyelemfelkeltő megmozduláson, amelyen megemlékeztek a klub megalakulásának 88. évfordulójáról, de egyúttal elégedetlenségüket is kifejezték a jégkorongcsapat válságos állapota miatt.

A megmozdulás elején felidézték a klub egykori kiemelkedő játékosainak alakját. Felolvasták Tófalvi Éva biatlonista üzenetét, aki úgy fogalmazott, hogy karrierje legnehezebb időszakában a klub nem állt ki mellette, Ráduly Róbert polgármester és Tánczos Barna szenátor pedig kilátásba helyezték a klubvezetés elmozdítását.


Tánczos Barna, aki korábban a Román Jégkorong Szövetség elnöki funkcióját is betöltötte, azt mondta, hogy támogatja a szurkolókat és úgy véli, hogy változásra van szükség a klub menedzsmentjében, hogy a jégkorongcsapat tagjai ismét a gyerekek és a fiatalok példaképeivé váljanak.

A szurkolók véleménye szerint a csapat gyenge szerepléséért a klub vezetősége a felelős és aggódnak amiatt, hogy a menedzsmentnek nincs elképzelése a helyzet orvoslására. 

„Zsinórban hét bajnoki címet nyertünk, és a MOL-Ligában, ha nem is nyertük mindig, de legalább döntősök voltunk, ám mióta Hodos László vezeti a klubot csak lefele megyünk, az utóbbi években az 5., 8.. 9. helyen végeztünk, most pedig a 11. helyen állunk. A legnagyobb gond az, hogy nem látszik, hogy volna valamiféle stratégiájuk a helyzeten változtatni" – nyilatkozták a szurkolók vezetői.

A tiltakozó akció után a szurkolók a Csíkszeredai Sportklub–HK Belgrád MOL-Liga összecsapáson buzdították a helyi csapatot. 

Kapcsolódók

Kimaradt?