Kínában folytatja a magyar válogatott védő

Guzmics Richárd, a magyar labdarúgó-válogatott védője a lengyel Wisla Kraków együttesétől a kínai élvonalban szereplő Yanbian Funde csapatához szerződött pénteken.

A játékost képviselő F-Group menedzseriroda tájékoztatása szerint Guzmics új klubja spanyolországi edzőtáborában átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését, ami egy évre szól.

„Az elmúlt évek átigazolási időszakaiban rendre felvetődött Guzmics Richárd klubváltása, olasz és kínai ajánlat is érkezett érte, meg is egyeztünk mindenben, de a Wisla korábbi tulajdonosai miatt az üzlet valamennyi alkalommal meghiúsult" – nyilatkozta Filipovics Vladan, a védő menedzsere. Hozzátette, a Yanbian FC kitartó kérőnek bizonyult, a Wisla új vezérkara pedig korrekt és segítőkész módon állt az ügyhöz.

Ugyancsak Ázsiában folytatja pályafutását a Videoton labdarúgócsapatának csatára, Feczesin Róbert, aki a dél-koreai élvonalban szereplő Jeonnam Dragons együttesének legújabb szerzeménye. „Hivatalos formában jelezte, hogy távozni szeretne, miután komoly érdeklődés mutatkozott iránta. Nyáron lejárt volna a szerződése, szerettük volna, ha utána is a Vidit erősíti, ezért az őszi idény után jeleztük, szeretnénk hosszabbítani vele” – mondta Kovács Zoltán, az NB I-ben éllovas Videoton FC sportigazgatója.

Mint kifejtette, az ünnepek alatt érkezett az első dél-koreai ajánlat a játékosért, Kovács ezt követően többször is beszélt a csatárral, aki bár nyitott volt a hosszabbításra, végül amellett döntött, hogy amennyiben a két klub is megállapodik egymással, inkább újra kipróbálná magát külföldön.

A 11-szeres válogatott Feczesin az NBI. őszi idényében szerzett nyolc találatával holtversenyben vezeti a góllövőlistát, Enis Bardhi (Újpest) és Marco Djuricin (Ferenecváros) társaságában.

Kimaradt?