Magyar-Román: Blatter szerint más megoldás kell

A sértett futballisták levonulása vagy a zárt kapus meccsek helyett Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdaúrgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a pontlevonás lehet a megfelelő szankció azon csapatok ellen, amelyek játékosai vagy szurkolói rasszista magatartást tanúsítanak.

A svájci sportvezető annak nyomán beszélt erről, hogy az elmúlt hetekben ismét középpontba került az antiszemita magatartás a futballpályákon. Emiatt Magyarországot és Bulgáriát egy-egy zárt kapus meccsel büntette a FIFA fegyelmi bizottsága, az AC Milan labdarúgói pedig levonultak a pályáról, amikor csapattársukat, Kevin-Prince Boatenget sértegették a negyedosztályú Pro Patria elleni felkészülési mérkőzésen.sepp blatter

“Szerintem a pontlevonás radikálisabb és minden más büntetésnél valószínűleg hatékonyabb megoldás lenne a rasszizmus ellen” – fogalmazott Blatter a Sky Sports News-nak adott interjúban. A FIFA első embere hozzátette, megérti Boateng és klubtársai cselekedetét, de hosszú távon nem tartja megoldásnak, mert az élet semelyik területén nem eredményes hozzáállás a kihátrálás a probléma elől.

A FIFA fegyelmi testülete egy hete hozta nyilvánosságra, hogy a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én, mert az augusztus 15-én rendezett Izrael elleni barátságos találkozón a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel. A magyar szövetség fellebbezett a döntés ellen.

Hasonlóan büntette a nemzetközi szövetség Bulgáriát, amelynek így szintén zárt kapuk mögött kell lejátszania következő selejtezőjét, mivel október 12-én a Dánia elleni mérkőzésén a drukkerek két petárdát dobtak a játéktérre, valamint a csereként beállt színes bőrű Patrick Mtiligiát minden labdaérintésénél hangosan fütyülték. A Pro Patria szintén egy zárt kapus találkozóval bűnhődik a Boatenget ért incidens miatt.

Kimaradt?