Paralimpia 2016: megszakad a szíve az ezüstérmes Biacsi Ilonának

Biacsi Ilona nagyszerűen versenyezve ezüstérmet szerzett a T20-as kategória 1500 méteres síkfutó számában a riói paralimpia pénteki napján. Ikertestvére, Bernadett az ötödik helyen végzett.

A tanulásban akadályozott, 30 éves szegedi testvérpárnak ez a fő száma, négy éve Londonban Ilona bronzérmes volt, Bernadett pedig negyedik lett. 

A Nemzeti Stadionban rendezett döntőben a japán Makita Szajaka kezdett a legjobban, két kör után azonban jelentősen visszaesett, és ezután egy ötfős élboly vezette a mezőnyt, benne mindkét magyarral. Az utolsó kört az ukrán Ljudmilla Danilina kezdte meg az első helyen, őt a lengyel Barbara Niewiedzial és Biacsi Ilona követte, Biacsi Bernadett ekkor már leszakadt. Az ukrán aztán a végére elfáradt, a lengyel és az óriásit futó Biacsi Ilona is megelőzte, így a végén lengyel, magyar, ukrán befutót láthatott az aréna néhány ezer fős közönsége.      

„Nagyon sajnálom, hogy így jött össze. Úgy váltunk szét a verseny előtt, hogy átadom a dobogós helyezést, csak legyen mögöttem - mondta az MTI-nek könnyeivel küszködve a testvéréről, Bernadettről Biacsi Ilona. „De ez az érem mindkettőnké, ha ő nem lenne, én sem lennék itt. Együtt készülünk, együtt csináltuk végig az elmúlt négy évet, volt olyan holtpontom, amin ő segített keresztül, bíztatott. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen testvérem van, és nagyon sajnálom, hogy most sír, mert ő is érmet szeretett volna. Megszakad a szívem."

A rendkívül elkeseredett Biacsi Bernadett azt mondta: nem feküdt neki ez a stílus, hol gyorsabb, hol lassabb volt az iram, s a második kör végén a combja is begörcsölt, ezért nem tudott robbantani, amikor kellett volna.     

Biacsi Ilona a magyar küldöttség 15. érmét nyerte Rióban, nyolc bronz mellett ez a hetedik ezüst. 
 

Kapcsolódók

Kimaradt?